Fotó: eto.hu

NB II: A Vasas a feljutásra hajtó rivális csapatkapitányát szerezné meg

A Csakfoci úgy tudja, az angyalföldiek megszereznék az ETO védőjét, aki klubjánál kikerült a keretből.
Budai László 2024. január 17., szerda 11:26
Fotó: eto.hu
A Csakfoci úgy tudja, az angyalföldiek megszereznék az ETO védőjét, aki klubjánál kikerült a keretből.
Szerző: Budai László 2024. január 17., szerda 11:26

A Vasas az NB II-es bajnokságban rivális ETO FC Győr fontos játékosával erősítheti meg a keretét a tavaszi szezonra.

A Csakfoci információi szerint a győriek első keretéből kikerült a csapatkapitány Keresztes Krisztián, aki ősszel 12 bajnokin kezdett, kétszer pedig csereként állt be, ám jelenleg csak a második csapattal készülhet. Hamar megoldódhat azonban a 24 éves hátvéd helyzete, ugyanis úgy tudjuk, hogy a Vasas kölcsönben megszerezné a futballistát, és már meg is tette ajánlatát az ETO-nak.

Keresztes a 2022/23-as bajnokság őszi felében a Dorog alapembere volt, egy éve igazolt a győriekhez, ahol tavasszal kilenc, ősszel pedig 14 NB II-es mérkőzésen játszhatott.

A Vasas és az ETO között nagy harc lehet még a feljutásért zajló versenyben is: az ETO a második, a Vasas a negyedik a bajnokságban, az utolsó őszi fordulós mérkőzése mindkét együttesnek elmaradt.

Olvastad már?
Loki: Thorral erősíthetik meg támadósorukat a debreceniek - Amerikából érkezhet a csatár
A Loki az MLS-ben szereplő Houston Dynamo izlandi támadóját, Thorleifur "Thor" Úlfarssont szerezheti meg.
Elolvasom
Átigazolások
FTC / ETO
2 milliós ajánlat Krpicért
Szerb sajtóhírek szerint komoly ferencvárosi ajánlatra mondott nemet az ETO Milan Krpic ügyében.
Videoton
Két szerződésbontás
A Vidi közös megegyezéssel szerződést bontott Svékus Olivérrel és Árva Bencével, így mindkét játékos visszatér kölcsönből anyaegyesületéhez, az Újpest FC-hez és az III. Kerületi TVE-hez.
Fradi, Újpest
Kovacevic távolodik
A gólerős Franko Kovacevic nem igazán lelkesedik azért, hogy az NB I-be szerződjön - a szlovén forrás egyébként a Fradi és az Újpest mellett a Győri ETO-t is a kérők közé sorolja.
Tovább az összes átigazoláshoz