CSÁKVÁR-HONVÉD 0-2
A listavezető Honvéd a 11. percben, egy rossz kirúgás után, Zuigeber találatával szerezte meg a vezetést. A folytatásban mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek: előbb Baki fejese suhant el a csákvári kapu mellett, majd Ominger lövését bravúrral védte Tujvel.
A 35. percben a Honvéd büntetőt hibázott, amikor Csontos bal sarokra tartó lövését Lehoczki hárította. A fordulás után Ujvári próbálkozott veszélyesen, ám az oldalhálót találta el. Az 59. percben azonban Csontos szabadrúgása után Nyers az ötös jobb sarkáról kilőtte a hosszút, így kialakítva a 2-0-s végeredményt.
A Honvéd ezzel idegenben nyert a Csákvár ellen, és továbbra is őrzi első helyét a tabellán.
KECSKEMÉT-BUDAFOK 2-1
A 4. helyen álló Kecskemét hazai pályán fogadta a Budafokot az NB II 20. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén. A hazaiak a 20. percben szerezték meg a vezetést: Győrfi lapos beadását Kovács vágta közelről a vendégek kapujába, majd a második félidőben a csereként beállt Czékus is bevette Hársfalvi kapuját.
Az utolsó percekben Szűcsot kellett ápolni, és mivel nem tudott visszamenni, csere pedig nem maradt, a Kecskemét emberhátrányban folytatta a játékot. A hazaiak győzelme nem forgott veszélyben, még úgy sem, hogy Fekete szépített, így értékes három ponttal gazdagodtak, ezzel a Mezőkövesdet megelőzve feljöttek a harmadik helyre a tabellán.
MEZŐKÖVESD-SOROKSÁR 0-0
A Mezőkövesd hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az utolsó helyen álló Soroksárral. (MTI/csakfoci.hu)
| # | Csapat | LM | Gy | D | V | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | BUDAPEST HONVÉD FC | 20 | 14 | 3 | 3 | 23 | 45 |
| 2. | VASAS FC | 19 | 12 | 3 | 4 | 15 | 39 |
| 3. | MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC | 20 | 9 | 6 | 5 | 5 | 33 |
| 4. | KECSKEMÉTI TE | 19 | 9 | 3 | 7 | 7 | 30 |
| 5. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 20 | 7 | 8 | 5 | 1 | 29 |
| 6. | KARCAGI SC | 19 | 7 | 7 | 5 | -4 | 28 |
| 7. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 19 | 6 | 7 | 6 | 1 | 25 |
| 8. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 19 | 6 | 7 | 6 | -1 | 25 |
| 9. | VIDEOTON FC FEHÉRVÁR | 19 | 6 | 6 | 7 | 2 | 24 |
| 10. | TISZAKÉCSKEI LC | 19 | 6 | 6 | 7 | -6 | 24 |
| 11. | BVSC-ZUGLÓ | 19 | 6 | 3 | 10 | -3 | 21 |
| 12. | BUDAFOKI MTE | 19 | 5 | 6 | 8 | -10 | 21 |
| 13. | FC AJKA | 19 | 6 | 1 | 12 | -11 | 19 |
| 14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 19 | 4 | 7 | 8 | -10 | 19 |
| 15. | SOROKSÁR SC | 20 | 4 | 6 | 10 | -7 | 18 |
| 16. | SZENTLŐRINC | 19 | 3 | 9 | 7 | -2 | 18 |