ZTE

Waltner nevét skandálták a ZTE-szurkolók: "Ha még van itt pár napom, azt megpróbálom kihasználni"

Az ezer sebből vérző ZTE magabiztos győzelmet aratott az OTP Bank Liga legutóbbi fordulójában. Waltner Róbert, az egerszegiek vezetőedzője biztos volt csapata győzelmében és a végén elérzékenyült.
Privacsek András 2021. október 4., hétfő 11:11
Az ezer sebből vérző ZTE magabiztos győzelmet aratott az OTP Bank Liga legutóbbi fordulójában. Waltner Róbert, az egerszegiek vezetőedzője biztos volt csapata győzelmében és a végén elérzékenyült.
Szerző: Privacsek András 2021. október 4., hétfő 11:11

- Ha ezen a mérkőzésen másik négy védő játszik, ugyanez lett volna – kezdte Waltner Róbert az M4 Sportnak az MTK elleni 2-0-s győzelmet követően. - Nagyon jó volt, de nemcsak a védelem, az egész csapat. Eddig is megvoltak a helyzeteink, de most éreztem leginkább a srácokon, hogy csak azért is mennek előre. A második gól megnyugtatott minket. Az tetszett nagyon, hogy jól védekeztünk, ez igazi csapatmunka volt. Az sem volt véletlen, hogy Demjén Patrik megfogta a tizenegyest. Sorsdöntő pillanat volt, de azt éreztem, hogyha az nincs, akkor is megszerezzük a győztes gólt.

Waltner reagált azokra a hírekre is, mely szerint nem biztos a helye a ZTE kispadján.

- Szeretnék dolgozni. Olvastam a híreket a sajtóban, úgy voltam vele, hogyha van itt még pár napom Zalaegerszegen, azt megpróbálom kihasználni. Mindenki tudja, hogy ez a város, ez a klub többet jelent számomra.

A meccs végén a zalaegerszegi közönség Waltner Róbert nevét skandálta, a hazaiak edzője a lefújás után a meghatódottságtól a könnyeivel küszködött.

- Nem gondoltam volna, hogy meghatódok, nem vagyok az a típus. Vannak persze érzelmeim, ez most ki is jött belőlem. Ki akartuk szolgálni a közönséget, örülök, hogy sikerült. Ezt most nagyon megérdemeltük. A csapatban sokkal több van, remélem ez a győzelem lökést ad és megindulunk felfelé. Különös meccs volt, úgy voltam vele, ha búcsúznom kell, akkor mindenképp győzelemmel tegyem. Szeretnék maradni, de majd meglátjuk mi lesz.

A ZTE 8 fordulót követően a 9. helyen áll, és érdekesség, hogy a mögötte lévő, Mezőkövesd, Gyirmót, Újpest triónál egyelőre nem merült fel az edzőkérdés.

Olvastad már?
NB I: Először győzött hazai pályán az edzőjéért is játszó ZTE
Koszta Márk duplájával győzött 2-0-ra a ZTE vasárnap, az OTP Bank Liga 8. fordulójában.
Elolvasom

 

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz