A Vasas ma este 18:45-kor lép pályára a Petah Tikva stadionjában a Beitar Jeruzsálem elleni EL-selejtezőn.
A csapat tagjai tegnap a mérkőzés helyszínen edzettek, ma reggeli után pedig rövid sétát tettek Tel-Avivban, ahol jártak a tengerparton is, sőt, a vasasfc.hu képének tanúsága szerint a tengerben is.
Mint ismert, a Beitar elleni idegenbeli mérkőzésre zárt kapuk mögött kerül sor, mivel az izraelieket szurkolói rendbontás miatt megbüntette az UEFA. A Vasasnak több játékosát is nélkülöznie kell: Berecz Zsomborra, Vaskó Tamásra, Gaál Bálintra és James Manjrekarra sem számíthat Michael Oenning vezetőedző.
Átigazolások
FTC
Keane-t a Slovan akarja
Komoly jelöltek a Slovan vezetőedzői posztjára: Robbie Keane is felkerült listára.
Puskás/Csákvár
Kooperáció
A Csákvár a következő idényben is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel az NB II-ben, azaz továbbra is kölcsönjátékosokkal, és kooperációs szerződéssel segítik az NB II-es csapatot a felcsútiak.
DVSC
Szezonértékelő
Két héten belül lesz meg a Debrecen új vezetőedzője, aki külföldről érkezik.