Vasas: Gólerős csatárral erősítettek - hivatalos

Balajti Ádám 14 gólt szerzett a tavaly idényben Vácon, a mostani szezonban pedig már az angyalföldieket erősítheti.
Budai László 2018. augusztus 7., kedd 12:10
Balajti Ádám 14 gólt szerzett a tavaly idényben Vácon, a mostani szezonban pedig már az angyalföldieket erősítheti.
Szerző: Budai László 2018. augusztus 7., kedd 12:10

A Vasas hivatalos honlapján jelentette be, hogy hároméves szerződést kötött Balajti Ádámmal, aki a Váctól érkezik Angyalföldre.

- A legfontosabb célom, hogy feljutáshoz segítsem a Vasast, szeretnék újra az NB I-ben futballozni. Erős keretet alakítottak ki a vezetők, minden adott ahhoz, hogy teljesítsük az elvárásokat. Szinte mindenkit ismerek a csapatból, nem lesz gond a beilleszkedésemmel. Minél több gólt és gólpasszt várok magamtól – mondta Balajti Ádám.

Balajti Diósgyőrben lett NB I-es játékos, majd megfordult többek között a Debrecenben, Újpesten, az MTK-ban. A támadó 2009-ben tagja volt a vb-bronzérmes U20-as válogatottunknak.

Az előző szezonban 14 gólt lőtt és 8 gólpasszt adott a Vác színeiben. A mostani bajnokságban már két találatnál jár.


Szintén a Vasassal kapcsolatos hír, hogy az egyesület közös megegyezéssel szerződést bontott Laczkó Zsolttal.

Balajti 45 méteres gólja az 1. fordulóból

Átigazolások
Kisvárda
Edzőjelöltek
Egy rutinos dán szakemberrel, egy osztrák-spanyol edzővel és egy portugál trénerrel is egyeztetett Révész Attila a kisvárdai kispadról. De Pintér Attilával is rendszeresen beszél. (Index)
Nyíregyháza
Keresztes angol esélye
A Dundee Unitedtől Nyíregyházára visszatérő Keresztes Krisztiánnak az angol másodosztályból van egy komoly kérője. Ezzel az igazolással pedig a játékos és a klub is jobban járhat, mint a skóciai jövő lett volna.
Kecskemét
NB II-es riválistól igazoltak
A csakfoci.hu korábbi hírének megfelelően Kecskeméten folytatja pályafutását az NB II-es rivális Szeged belső védője, Szilágyi Zoltán.
Tovább az összes átigazoláshoz