Meglepő poszton számít Oenning a Vasas új igazolására: „Eleinte egy kicsit szokatlan volt, de…”

Tökéletesen fekszik neki új csapata játéka.
Csakfoci Admin 2018. február 14., szerda 10:01
Tökéletesen fekszik neki új csapata játéka.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. február 14., szerda 10:01

Egerszegi Tamás csaknem egy hónappal ezelőtti leigazolása óta nyolc felkészülési mérkőzésen lépett pályára a Vasasban, volt, hogy jobbhátvédként, majd középső középpályásként, de az utóbbi három mérkőzésen úgy tűnik, hogy Michael Oenning vezetőedző a jobboldali középpályás posztján számít rá leginkább.

- Michael Oenning most jobb oldali középpályásként számít rám. Ez a poszt eleinte egy kicsit szokatlan volt, de mivel ugyanezen az oldalon előttem játszik Barczi Dávid - akivel egymás gondolatait is ismerjük - így ez egyáltalában nem okoz problémát. Több mint egy évtizedes barátság és együttjátszás köt minket össze. Másrészt, ott játszom, ahol a csapatnak szüksége van rám – nyilatkozta a Lengyelorszégból hazatért középpályás.

Egerszegi szerint egy olyan csapathoz került, amelynek játéka neki is nagyon fekszik.

- A beilleszkedésem zökkenőmentes volt, hiszen a srácok nem voltak ismeretlenek számomra, akár korábbi csapattársként, akár ellenfélként találkoztunk, amikor rendre parázs meccseket játszottam mindenkori csapataimmal a Vasas ellen. A Vasasnál alkalmazott rövidpasszos játék tökéletesen fekszik nekem, ellenben az ívelgetős játék távol áll tőlem, így e tekintetben is örülök, hogy itt lehetek. A csapat ősszel nem szerepelt jól, így van min javítani a tavasszal. Lengyelországból követtem az NB I-es mérkőzéseket. Az a véleményem, hogy a Vasas játszotta a focit, ám nem jöttek a gólok, viszont sok szerencsétlen szituációból kaptak gólokat. Tavasszal arra fogunk törekedni, hogy nagyjából ugyanabban a stílusban, és taktikával, de finomítva, felgyorsítva a játékunkat, sokkal több gólt szerezzünk, mint ősszel – tette hozzá.


Tovább: A teljes interjú itt olvasható!

Átigazolások
Légiósok
Lőw Zsolt
Új vezetőedzőt keres a Bundesliga utolsó helyén szerénykedő Mainz - egy listán pedig Jürgen Klopp társaságában felbukkan Lőw Zsolt neve is.
Ferencváros
Kenan Kodro
Kenan Kodro jövője továbbra is nyitott, de egyre valószínűbb, hogy a bosnyák csatár a szezon után is a Real Zaragozánál maradhat.
Légiósok
Szivicset menesztették
Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a szerb élvonalban szereplő Radnicki Nis, hogy menesztette a csapathoz nyáron kinevezett Szivics Tomiszlávot, a klubelnök pedig kemény kritikát fogalmazott meg.
Tovább az összes átigazoláshoz