Jó hír a Vasasnak: Felépült a védelem oszlopa

Kire Ristevski az őszi szezon végén már nem tudott a Vasas segítségére lenni sérülés miatt. A macedón védő viszont januárban elkezdheti a felkészülést a csapattársaival.
Privacsek András 2017. december 26., kedd 18:50
Kire Ristevski az őszi szezon végén már nem tudott a Vasas segítségére lenni sérülés miatt. A macedón védő viszont januárban elkezdheti a felkészülést a csapattársaival.
Szerző: Privacsek András 2017. december 26., kedd 18:50

Hogyan értékeled a Vasas idei teljesítményét?

 - Az első félévben vitt minket előre a megelőző ősz lendülete, összeszokottak voltunk, sok bajnoki és kupamérkőzést játszottunk, amelyek hozták az eredményeket is. A mostani szezonban azonban szinte minden baj összejött, aminek nem kellett volna megtörténnie. Azt tudtuk ugyan, hogy az Európa Liga indulás miatt rövid lesz a nyári szünetünk, de a sérüléshullám is megtette a negatív hatását, ami már a szezon elején is jelentkezett, főleg a védelemben. Így nem tudtunk úgy összerázódni, ahogy arra szükség lett volna. Ez volt talán az egyik fő oka annak, hogy sok rossz eredményt értünk el ősszel.

Mik voltak a legjobb és a legrosszabb pillanataid ebben az évben?

 - A legjobbra könnyű a válasz, amikor elértük a harmadik helyet az előző szezon végén. Azt gondolom, hogy az mindenkinek felemelő pillanat volt. Élveztem, hogy sikerült gólt is szereznem. A legrosszabb élményem a Debrecen elleni meccs volt, amikor nagyon rosszul játszottunk. Azt is nehezen éltem meg, hogy sérülésekkel bajlódtam, amik kihatottak a formámra, az őszi szezon végi meccseket pedig már ki is kellett hagynom.

Combizomsérüléssel bajlódtál. Milyen állapotban vagy most?

- A nehezén már túl vagyok, már nem fáj a combom. Emiatt is mentem haza a sérülésem után, hogy megfelelő környezetben tudjak a rehabilitációval foglalkozni. Amennyiben minden jól megy, akkor a januárban kezdődő felkészülésben már részt tudok venni. Jó lesz majd újra edzésbe állni.

Mire számítasz tavasszal, illetve neked mik a céljaid a szezon további részére?

 - Elsősorban arra, hogy a mostani pihenés után úgy vágjunk neki a szezonnak, hogy a felkészülés szempontjából hasznos ellenfelek ellen tudjunk játszani az edzőmérkőzéseken, illetve az edzőtáborok során visszatérjünk abba a mederbe, amelyben az előző szezonban voltunk. Meglátjuk azt is, hogy lesznek-e majd új társaink. A magam szempontjából az a célom, hogy újra száz százalékos állapotba kerüljek, plusz jó lenne két-három gólt is szereznem a Vasasban.

Átigazolások
Légiósok
Kovács Bendegúz
Lapértesülések szerint az AZ Alkmaar még megtartaná Kovács Bendegúzt, de máris európai topklubok a kérői a bombaformában lévő 18 éves csatárnak.
Huszti András
CSA Steaua
A legutóbb Zalaegerszegen szerepelt, fél éve klub nélküli Huszti András Romániában edzésbe állt a másodosztályban 8. helyen álló, bukaresti CSA Steauánál. (NSO)
Légiósok
Szoboszlai Dominik
Állítólag nincs komoly ok aggodalomra Szoboszlai Dominik szerződéshosszabbításával kapcsolatban, bár egy tényező még potenciálisan bonyolíthatja a helyzetet.
Tovább az összes átigazoláshoz