Hivatalos: Gólerős szélsőt igazolt a Vasas

A Vasas hivatalos honlapján jelentette be, hogy vételi opcióval, egy évre kölcsönvette a Kazincbarcika szélsőjét, Tóth Lászlót.
Csakfoci Admin 2019. június 22., szombat 12:02
A Vasas hivatalos honlapján jelentette be, hogy vételi opcióval, egy évre kölcsönvette a Kazincbarcika szélsőjét, Tóth Lászlót.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. június 22., szombat 12:02

Tóth László 18 évesen mutatkozott be az NB I-ben a Puskás Akadémiában, majd később megfordult a Balmazújváros, a Mezőkövesd és a Szolnok NB II-es felnőttcsapatánál is, a legutóbbi idényt pedig a másodosztályú Kazincbarcikánál töltötte. Az angyalföldiek új játékosa előző szezonokban nemcsak a gólpasszokban jeleskedett, hanem a kapu előtt is feltalálta magát: a 2016/17-es kiírásban 12, a 2017/18-as idényben 13, míg a legutóbbi évadban 8 gólig jutott – írja a vasasfc.hu.

Tóth László gyors, jól cselező labdarúgó, aki már tizennyolc éves korában játszott az NB I-ben. Kiemelkedő rúgótechnikával rendelkezik, ezért is tudott szélső létére az elmúlt három évben több mint harminc gólt szerezni az NB II-ben. Sokat látunk benne, ezért opciós szerződéssel vettük kölcsön, ha beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor hosszú távon lehet értéke a Vasasnak – mondta Domonyai László klubigazgató a 23 éves szélsőről.

Tóth László örült a Vasas megkeresésének, és a feljutáshoz segítené a csapatot.

Nagyon örültem a Vasas megkeresésének, hiszen egy hatalmas múlttal rendelkező klubról beszélünk, amely úgy vélem, nagyon komoly jövő előtt áll. Sokáig nem is gondolkodtam a váltáson, egyeztettem Szanyó Károly vezetőedzővel és tetszett az a koncepció, hogy a támadófocit helyezi előtérbe, és az is, hogy bízik a fiatalokban. Sokat beszélt velem a vezetőedző az elmúlt időszakban és végig azt éreztem rajta, hogy nagyon a csapatában akar tudni. Mindenképpen az a célom, hogy a játékommal a feljutáshoz segítsem a Vasast.

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz