A Vasas rutinos, német-török származású csatára, Mahir Saglik az MTK elleni 3-2-re megnyert mérkőzésen az angyalföldiek egyik legjobbja volt, és megszerezte első és második bajnoki gólját is az NB I-ben.
Mahir Saglik természetesen elégedetten értékelt első góljai és az MTK legyőzése után a vasasfc.hu-nak:
- Természetesen nagyon örülök annak, hogy megszereztem első tétmeccses góljaimat a Vasasban, amikkel segíteni tudtam a csapatnak és végeredményben nyertünk is. Ez fontos volt nekem, így most nagy a boldogságom. Persze nem szeretnék itt megállni.
A támadó beszélt arról is ,hogy a sokat emlegetett csapategységen kívül mi a Vasas első helyének „titka”.
- Úgy vélem, a csapat minősége. Kiváló társakkal játszhatok együtt és nem véletlenül vagyunk a tabella élén. Másrészt a vezetőedzőnk és a szakmai stáb is megfelelően felkészít minket és jól kihasználja az erősségeinket. Így ez az ő sikerük is – tette hozzá.
Átigazolások
Távozott a vezetőedző
Feczkó Tamás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően Feczkó Tamás távozik a Honvéd kispadjáról.
Kispesten folytathatja
Deian Boldor
A csakfoci.hu információi szerint Deian Boldor közel áll ahhoz, hogy a Budapest Honvéd FC játékosa legyen.
Videoton
Haraszti visszatér Paksra
Kölcsönszerződése lejártával távozik Haraszti Zsolt és visszatér Paksra.