A Vasas bejelentette, hogy az új Illovszky Stadion átadásáig hol fogadja majd az ellenfeleit az NB II-ben.
Az új stadion átadásáig továbbra is a Szusza Ferenc Stadionban rendezi a hazai mérkőzéseit a Vasas – olvasható a klub hivatalos honlapján.
A klubvezetés döntésének értelmében az előző szezonban megszokott jegyárakhoz képest jelentősen csökkentett áron tekinthetik majd meg a mérkőzéseket a szurkolók. A kapu mögötti "D" lelátóra például már 500 forintért vásárolhatnak belépőt az ultrák, de minden jegykategória olcsóbb lesz.
Mint ismert, az NB II-es bajnokság július 29-én kezdődik, a Vasas az első fordulóban a Monort fogadja.
Átigazolások
Kisvárda
Edzőjelöltek
Egy rutinos dán szakemberrel, egy osztrák-spanyol edzővel és egy portugál trénerrel is egyeztetett Révész Attila a kisvárdai kispadról. De Pintér Attilával is rendszeresen beszél. (Index)
Nyíregyháza
Keresztes angol esélye
A Dundee Unitedtől Nyíregyházára visszatérő Keresztes Krisztiánnak az angol másodosztályból van egy komoly kérője. Ezzel az igazolással pedig a játékos és a klub is jobban járhat, mint a skóciai jövő lett volna.
Kecskemét
NB II-es riválistól igazoltak
A csakfoci.hu korábbi hírének megfelelően Kecskeméten folytatja pályafutását az NB II-es rivális Szeged belső védője, Szilágyi Zoltán.