A Vasas szögletkirálya "nehezen" dolgozza fel a Fradi-verést

Remili Mohamed az idei szezonban immár a harmadik gólpasszát jegyzi szögletből.
Privacsek András 2016. augusztus 16., kedd 8:24
Remili Mohamed az idei szezonban immár a harmadik gólpasszát jegyzi szögletből.
Szerző: Privacsek András 2016. augusztus 16., kedd 8:24

Remili - aki ismét viselhette a Vasas csapatkapitányi karszalagját -, az FTC elleni győztes mérkőzésen elsősorban óriási mezőnymunkájával és gólpasszával tűnt ki.

- Nagyon készültünk az FTC elleni mérkőzésre. A szakmai stáb remekül felkészített minket az ellenfélből, taktikailag, fizikailag és lelkileg is. Bár fizikailag már nem nagyon kellett, mert annak alapjait már a nyári 6 hét alatt lerakták. Így a pszichés felkészítésre helyeződött a hangsúly a múlt héten, főleg egy olyan Újpest elleni mérkőzés után, ahol – nem nagyképűségből mondom – a mérkőzésen végig nekünk állt a zászló. Nekem is nehéz volt feldolgozni azt a találkozót, mert két olyan biztos gólszerzési lehetőségem volt, amelyeket, ha berúgok, akkor nincs miről beszélni és megnyerjük azt a találkozót is. De ez már a múlt, nincs értelme azzal foglalkozni.

Remili a Honvéd ellen nem térne le  a helyes útról.

- Nem könnyű ezt a fantasztikus győzelmet feldolgozni a Ferencváros ellen, hiszen az elmúlt másfél évben a Groupamában csak az Újpest tudta a Fradit legyőzni, most pedig arra kilenc hónapra ez nekünk is sikerült. Nagyon nagy öröm van bennem és a csapat tagjaiban is. Vezetjük a tabellát, ami utoljára 2008 őszén történt meg. Hála Istennek ezt megértük és szeretnénk ezen az úton tovább haladni, már szerdán, hazai pályán a Honvéd ellen. (vasasfc.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Támadó jött Svájcból
Újabb légiós szerződtetését jelentette be szombat délelőtt a DVSC: a 24 éves Dejan Djokic a svájci élvonalban szereplő FC Sion együttesétől érkezett a cívisvárosba.
Nyíregyháza
Kölcsönadják az érkező fiatalt
Távozik az NB III-as DEAC-tól a 18 éves középpályás, Kun Ákos, aki a Nyíregyháza Spartacus FC-hez igazolt, azonban a 2025/26-os idényben az NB II-es Szeged játékosa lesz kölcsönben.
Légiósok
Komáromit 3 NB I-es klub akarja
Komáromi György iránt több NB I-es klub, köztük a Puskás Akadémia, a DVTK és a DVSC is érdeklődik, miután külföldi ajánlata ellenére valószínűleg hazatér Magyarországra. (nso.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz