1 perc alatt hős lehetett volna a Vasas újonca

Király Botond a 92. percben állt be, az utolsó támadásnál pedig rávezethette védőjére a labdát…
Csakfoci Admin 2016. október 30., vasárnap 10:18
Király Botond a 92. percben állt be, az utolsó támadásnál pedig rávezethette védőjére a labdát…
Szerző: Csakfoci Admin 2016. október 30., vasárnap 10:18
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Első NB I-es mérkőzését játszotta a Vasas színeiben a 22 esztendős Király Botond. A játékos a 92. percben, 1-1-es döntetlennél állt be a Videoton elleni összecsapáson.

A 93. minutumban nagy esélyt kapott, rávezethette védőjére a labdát, ám a tizenhatoson belül gyanús körülmények között elesett. A játékvezető színészkedésért sárga lapot adott Királynak, aki szerint azonban büntetőnek kellett volna következnie.

- Nagyon szomorú vagyok, hiszen egy ilyen lehetőséget, hogy egy az egyben rá tudtam vezetni a védőre a labdát, meg kellett volna oldanom. Próbáltam az egyensúlyából kimozdítani, és valamelyik irányba elindítani kicsit a labdát. Lehet, hogy hosszan toltam meg, erre majd kíváncsi leszek a felvételeken. Úgy éreztem, hogy hozzám ért a védő lába. Sajnálom, hogy a játékvezető másképpen ítélte meg – nyilatkozta a futballista a vasasfc.hu-nak.

ÍGY ÁLL A BAJNOKSÁG - TABELLA

Átigazolások
Távozott a vezetőedző
Feczkó Tamás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően Feczkó Tamás távozik a Honvéd kispadjáról.
Kispesten folytathatja
Deian Boldor
A csakfoci.hu információi szerint Deian Boldor közel áll ahhoz, hogy a Budapest Honvéd FC játékosa legyen.
Videoton
Haraszti visszatér Paksra
Kölcsönszerződése lejártával távozik Haraszti Zsolt és visszatér Paksra.
Tovább az összes átigazoláshoz