Újpest: Fontos változás az edzői stábban - ez áll a háttérben

A lila-fehérek szerződést bontottak az eddigi másodedzővel, akit korábban a szerb Vozdovac együttesével hoztak szóba.
Budai László 2018. január 10., szerda 12:16
A lila-fehérek szerződést bontottak az eddigi másodedzővel, akit korábban a szerb Vozdovac együttesével hoztak szóba.
Szerző: Budai László 2018. január 10., szerda 12:16

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott Predrag Rogan másodedzővel – számolt be róla a klubhonlap. A szerb szakember majdnem napra pontosan egy éve érkezett a Megyeri útra, ez idő alatt 40 lila-fehér mérkőzésen segítette Nebojsa Vignjevic munkáját.

„Először is nagyon szépen köszönök mindent, amit a negyedik kerületben kaptam, átélhettem. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettem, és nagy megtiszteltetés volt egy ekkora klubnál dolgozni, mint az Újpest FC.

Végig családtagként éreztem magam, ugyanakkor úgy döntöttem, közelebb szeretnék élni a családomhoz, valamint vezetőedzőként szeretnék a jövőben dolgozni

- nyilatkozta Rogan.

December végén mi is beszámoltunk arról, hogy a szerb sajtó szóba hozta a trénert a Vozdovac vezetőedzői pozíciójával. Azóta azonban a szerb együttesnél kinevezték Milos Veselinovicot, így vélhetően nem emiatt történt a szakítás.

Azt egyelőre nem jelentették be, hogy ki lesz az új másodedző az újpestieknél.

Átigazolások
Topolya
Szivics irányíthat
Szerb lapértesülések szerint az élvonalbeli Topolya új vezetőedzőt nevez ki Szivics Tomiszláv személyében.
Ferencváros
Legendát válthat Keane
Martin O’Neill szerint Robbie Keane minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy a skót Celtic következő vezetőedzője legyen.
Légiósok
Keresztes maradna a briteknél
A továbbiakban is Nagy-Britanniában szeretne futballozni Keresztes Krisztián, a Dundee United középhátvédje.
Tovább az összes átigazoláshoz