A 26 éves védő - aki a Nyíregyháza kölcsönjátékosaként szerepel Skóciában - vasárnap az M1 aktuális csatornán elmondta: egyelőre nem tudja, melyik klub színeiben játszik majd a következő szezonban.
Most annyit tudok, hogy a kölcsönszerződésem lejár. A háttérben folynak a tárgyalások, de nem tudom, mennyire komolyak. Nagyon jól érzem itt magamat, tetszik a futballkultúra, ezért Nagy-Britanniában képzelem el a jövőmet a futball szempontjából
- nyilatkozta Keresztes Krisztián.
Hozzátette: hogy mi történik majd nyáron, azt sok összetevő befolyásolja, nem csak rajta, nem csak a Nyíregyházán és nem csak a Dundee Uniteden múlik.
Attól is függ, milyen ajánlatok érkeznek, ha érkeznek egyáltalán. Vannak megkeresések, de konkrétumokról egyelőre nem tudok
- szögezte le.
Menedzsere, Harsányi Zoltán január elején elmondta, hogy a skót klub szeretné végleg megszerezni Keresztes játékjogát, és rendelkezik is elővásárlási joggal.
- Ez egy magasabban jegyzett bajnokság, mint az NB I. Ha esetleg sikerülne nyáron Angliába kerülnöm, az még egy szintlépést jelentene - vélekedett.
A hátvéd szombaton csereként beállva a 75. percben volt eredményes a sereghajtó Livingston ellen, ezzel egyenlített. A 3-2-re megnyert mérkőzés győztes gólja a 93. percben büntetőből született. Mint mondta, a meccs előtt a vezetőedző közölte vele, hogy a következő szezont szem előtt tartva szeretne kipróbálni egy-két játékost és megadni nekik a lehetőséget. Emiatt kezdte a találkozót a kispadon.
A Dundee United a hetedik helyen zárta az alapszakaszt, így az alsóházban folytathatja szereplését. Keresztes szerint az egész idényben jellemző rájuk, hogy épphogy lecsúsznak a sikerről: a Konferencia-ligában tizenegyespárbajban kaptak ki a Rapid Wientől, a Skót Kupából is szoros csatában estek ki, most pedig a felsőházi rájátszást jelentő hatodik helyről maradtak le.
- Én ezt a tapasztalatlanságnak tudom be. Ebből tanulni kell, és hozzáadni a következő szezonhoz pluszként ezt a tapasztalatot, amit most szereztünk, és akkor meglesz a gyümölcse - magyarázta.
A játékos továbbra sem kapott meghívót Marco Rossi szövetségi kapitánytól. A válogatottság kapcsán kifejtette: nem rajta múlik, ő csinálja a dolgát.
- Nagy dolog, ha képviselheted a hazádat a futballpályán. Ez keveseknek adatik meg, de szerintem mindig a saját dolgoddal kell foglalkozni, olyanokkal nem, amit nem befolyásolhatsz. Amíg nem kapom meg a válogatott meghívót, addig nem tudok arra fókuszálni - nyilatkozta Keresztes, aki emlékeztetett, hogy csupán két éve mondhatja magát élvonalbeli labdarúgónak. (via MTI)