Az elmúlt hónapokban többször is toptéma lett a magyar labdarúgás kapcsán az erőnlét, az ebbéli lemaradásunk, és a fizikai tesztek, illetve a megfelelő felmérések hiánya Bernd Storck szövetségi kapitány kritikája nyomán. Éppen ezért érdekes egy valóban "szakmabeli" véleménye, aki ráadásul ugyancsak külföldről érkezett.
36 évesen az NB I egyik legfiatalabb edzője a szerb Milos Bogicevic, aki az Újpest erőnléti trénere lassan három éve. A fiatal szakember a csakfoci.hu-nak adott interjúban több érdekes témát érintett, így például reagált Storck őszi felvetéseire, elmondta, hogy Újpesten hogyan dolgoznak e téren, milyen eredményei vannak az eddig elvégzett munkájának, hogy milyen a magyar és a külföldi játékosokkal dolgozni, illetve az is kiderült, ki a lilák erőembere.
2014 elején érkeztél Újpestre. Mi volt a benyomásod és mi most a véleményed a magyar fociról, az NB I-ről? És hol tartunk Szerbiához képest?
- Picit tartottam Magyarországtól, mielőtt idejöttem, nyilván új ország, új város, új közeg, új vezetőedző, új klub, másfajta futball, másfajta emberek. Nem volt könnyű az első időszak, sok új játékos is érkezett hozzánk, voltak a háttérben is gondok, miközben az elvárások akkor is nagyok voltak – mégiscsak az Újpestről van szó –, nagyok most is, bár tegyük hozzá, hogy ez most a jelen helyzetben annyira nem reális…Szerintem azóta, hogy ideérkeztem, elindult a magyar futball felemelkedése, lépésről lépésre, elsősorban a létesítmények terén. Ebben és gazdaságilag is a szerb foci előtt jár a magyar. Nálunk rengeteg a tehetség, néha már azt sem tudják, egyáltalán honnan jönnek ezek a fiatalok, akik aztán sajnos később sokan el is tűnnek, rossz döntések eredményeként. Itt, Magyarországon nincs ennyi tehetség, de jobb úton járnak mégis, mert a létesítményekkel, a körülmények javításával kezdtek, ami nálunk óriási hiánycikk. Látom például, hogy a Debrecen, a Ferencváros vagy a Videoton – az európai trendet követve – már a legmodernebb GPS-technikát is használja az edzésein, ez Újpesten még nincs meg, de reményeink szerint januártól már mi is használjuk majd. Szerintem ezeknek a lépéseknek jó üzenete van, ez a megfelelő kezdet. Az elmúlt években a Videoton sokat fejlődött ezen a téren is, a Debrecen ugyan most nem szerepel jól, de ott is adottak a lehetőségek, ugyanúgy, mint a Ferencvárosnál. Új stadionja lesz a Haladásnak, a Diósgyőrnek, az MTK-nak már van is, és bár nincs túl sok szurkolója, a történelme igen gazdag. Remélem, az Újpest is hamarosan csatlakozik hozzájuk a körülményeket tekintve. Szerbiában viszont „csak” a Zvezda és a Partizan van, a többi klub mind messze mögöttük. Itt, ha mondjuk a Haladásból el akarsz hozni egy fiatalt, egyáltalán nincs könnyű dolgod, ugyanez mondjuk Szerbia és a Zvezda esetében jóval egyszerűbb.
Milyen állapotban kaptad meg a játékosokat, amikor idejöttél? Miben volt nagy a lemaradás?
- Nem mondom, hogy nagyon elégedett lettem volna a csapat akkori fizikai állapotával, pedig voltak kihívások szép számmal. Érdekes volt akkor például a Diósgyőr ellen felkészíteni a csapatot, az akkori, Szivics-féle csapat nagyon kemény volt fizikálisan, lásd Eleket, Husicot, vagy Futácsot. Mégis meg tudtuk szerencsére nyerni a kupát, majd a szuperkupát is. Fizikálisan azért „rendben” voltunk, látszott, hogy jó dolgokat csinálhatunk majd, mint ahogy az is, hogy rengeteg munka vár ránk. Sokat is tettünk azért, hogy ezen a téren előrelépjünk, és szerintem sikerült is, az elmúlt másfél évben minden egyes Instat-jelentés arról árulkodott a mérkőzések után, hogy a legjobbak közé tartozunk fizikálisan. Kérdezték már tőlem, hogy a fizikális állapotunk miatt kaptunk-e gólokat az utolsó pillanatokban például a Paks vagy a Diósgyőr ellen az ősszel. Viszont a jelentések szerint fizikálisan ezeken a meccseken is az ellenfelek fölé nőttünk, szerintem inkább a szerencse vagy a „koncentráció” vezetett ehhez, bár utóbbit Nebojsa Vignjevic előtt nem szabad mondani, ő nem hisz ebben…
Most akkor már tényleg „rendben van” az Újpest fizikálisan?
- Összességében elégedett vagyok a csapat állapotával, egy problémával viszont nehéz mit kezdeni, ez pedig a regeneráció kérdése. Mivel 15-16 állandó tagja van a csapatnak, azaz szűk a keretünk, nem könnyű idafigyelni a rehabilitációra, a gyógyulásra, a pihentetésre, pláne a rotációra. Több játékosunk minden meccsen ott kellett, hogy legyen a pályán. És ezen a helyzeten a FIFA eltiltása sem segít, úgy néz ki, hogy nyárig kell ugyanezzel a szűk kerettel dolgoznunk. Ami eddig is visszaütött többször, amikor olyan meccseket nem nyertünk meg, amelyeken jobbak voltunk az ellenfelünknél.
Bernd Storck azt mondta a Feröer elleni meccs előtt, hogy csak három játékos volt nemzetközi topszintű állapotban. Hogy élted meg, amikor Storck az erőnlétről, a fizikai tesztekről beszélt szinte folyamatosan?
- Nekünk mondjuk nem sok játékosunk volt az utóbbi időben a válogatottnál, csak Litauszki vagy Kálnoki. Amikor beszéltem velük erről, Kálnoki például elmondta, hogy ő Bernd Storck tesztjén az egyik legjobb volt. Szerintem azért nem lehet senkit presszionálni terelni abban az irányban, hogy milyen teszteket kellene elvégeznie. Nem igazán zavart a kritikája, szerintem érdekes, ha valaki úgy mond véleményt a munkádról, hogy nincs ott veled nap mint nap. Vagy nem tudja, mi történt a játékossal 1-2-3-4 héttel azelőtt, hogy megjelent a válogatottnál. Talán egyfajta összesített, általános benyomást mondott a klubok munkájáról, talán igaza is volt, mert nem látom, a többi csapatnál hogyan dolgoznak, de szerintem azért nem lehet egyszerű kívülről megítélni mindenki munkáját… Roderick Duchatelet tulajdonos egyébként el is kérte az összes felmérésünk eredményét, nyilván a válogatott miatt is kiváncsi volt rájuk, talán a szövetséggel is egyeztetett ez ügyben, de az biztos, hogy nem volt elégedetlen semmivel. Mi minden félévben, a nyári és a téli felkészülés elején is felmérjük a játékosainkat. Az úgynevezett laktát-teszt egyáltalán nem újdonság számunkra sem, nálunk is vannak hasonló vizsgálatok, nézzük az ugrást, robbanékonyságot, sebességet, stb. Szerintem sokkal fontosabb felmérni azt, hogyan előzzük meg a gondokat, például a sérüléseket, egyfajta elő-rehabilitációval. Az apró részletekre is odafigyelve kell a kisebb-nagyobb eltéréseket finomhangolni, például az izomzat tekintetében, és csak utána kell odafigyelni az említett fizikai mutatókra, a sebességre, robbanékonyságra, és hasonlókra.
- Jonathan Heris: gyors és erős, rendkívül robbanékony a méretéhez képest, fizikum terén ő a top, vagy legalábbis a legjobbak egyike, akivel valaha együtt dolgoztam. Mondhatnám, hogy én faragtam belőle ilyen játékost, de neki ezek az adottságai, igazi „őserő”. De remek fizikumú volt korábbi játékosunk, Filip Stanisavljevic is, aki nem volt ugyan túl gyors, de nagyon erős volt, igazi ütközőember.
Két légióst emeltél ki. És mi a helyzet a magyar játékosokkal? Mennyivel másabb őket munkára fogni? Nehezebb-e, mint egy szerbet vagy más külföldi játékost?
- Azt kell, hogy mondjam, nagyon élvezem a közös munkát a magyar játékosokkal. Karakteresek, remek a mantalitásuk. Ott van például Filkor Attila, aki ugyan nem sokat játszott a múlt évben, mégis 100 százalékosan odatette magát az edzéseken, az edzőteremben, minden áron bizonyítani akart. Nagyon tisztelem az ilyen hozzáállást. Nyáron sokat dolgoztam külön Balogh Balázssal, aki a felépülését segítő terápiák mellett velem is sokat edzett. Ezeknek is köszönhettük, hogy végül nem kellet szerencsére megoperálni, ehhez kellett az ő remek mentalitása és kemény munkája is. Hasonló volt a helyzet Kecskés Ákossal: térdsérülése után egy orvos mindenképpen a műtétet javasolta, de előbb inkább elutaztunk Újvidékre, majd jártunk Atalantában is, ahol azt mondták, nem muszáj kés alé feküdnie. Végül két hét rehabilitációt követően, egy szerb fizioterapeuta segítségével valóban elkerültük az operációt. Ez Ákos hozzáállásának is nagy mértékben köszönhető volt. A magyar játékosokkal könnyű együtt dolgozni, ha látják rajtad, hogy nem olyan vagy, aki mellébeszél, ha olyan vagy, aki dolgozni akar. Soha nem volt problémám velük!
Hogyan és miért kerültél Magyarországra?
Hogy végül ide kerültem, egy, a Partizannál erőnléti szakemberként dolgozó Misa Filipovicnak köszönhető, ő ajánlott be Nebojsa Vignjevicnek. Akivel egyébként ismertük is egymást, még az edzőképzésről, mondjuk ő erre nem emlékezett…mindössze 22 évesen kezdtem el edzősködni, először a fiataloknál. Hogy miért ilyen korán? Mindenki azt mondja, aki fiatalon már edző lett, hogy valami súlyos, vagy az állandó sérülések miatt döntött így, nálam egyszerűen csak arról volt szó, hogy tudtam, nem lesz belőlem soha megfelelő színvonalú futballista, nem érhetem el a pályán, amit akartam. Már játékosként láttam, mi az, ami hiányzik az edzőimből, közben mindig lestem édesapám jegyzeteit, edzésterveit, és végül ő maga is azt tanácsolta, hogy ha úgy érzem, nagyobb szenvedéllyel tudom végezni az edzői munkát, akkor igenis vágjak bele 22 évesen. Az édesapám miatt kezdtem futballozni, miatta lettem edző is, ő a példaképem. Szerencsémre dolgozhattam is vele másfél éven át szerb élvonalbeli csapatoknál, például az FK Javornál. Az ő sorsa a futballban egy picit mindig is nehéz volt, nagy kihívásokkal teli, de megbirkózott velük. Kisebb, másodosztályú csapatokat vitt fel többször is az élvonalba, mindig építkezett, amiben nagyon jó. Előző évben a Napredakkal nyerte meg a másodosztályt, de sajnos betegsége miatt nem tudta már őket az élvonalban is vezetni. Nagyon jó a megítélése a szerb labdarúgásban, mind a játékosok, mind az edzők elismerik, nagyon büszke vagyok rá, és rengeteget tanultam tőle. Nebojsa Vignjevic hasonló karakter, bár minden edző más és más, de tőle is tanultam már rengeteget Újpesten.
Miért pont erőnléti edző akartál lenni 22 évesen?
- Nebojsa Vignjevic sokat tréfálkozik azzal, hogy én, mint erőnléti edző inkább a labda közelébe sem menjek és ne is szóljak bele a dolgokba, ha magáról a fociról van szó…de persze komolyan veszi a munkámat és odafigyel arra, amit mondok. Jó példa arra, hogyan lesz meghatározó egy erőnléti edző a szakmában: a portugál Rui Faria, aki José Mourinho jobbkeze hosszú évek óta, most például a Manchester Unitednél. Valahogy így képzelem el magam is majd a jövőben, olyan edzőként, akinek elsőszámú feladata persze az erőnléti tréningek vezetése, de emellett az egyéb szakmai dolgokba is van beleszólása. Ez a célom nekem is.
És van olyan külföldi klub, amely egyfajta példakép az Újpest előtt a fizikai felkészítés, a Te munkád terén?
- Inkább őgy mondanám, hogy mindig keresem azokat a klubokat, akik valami újdonsággal tűnnek ki. Nagyon izgalmas például most a Bundesligát vezető RB Leipzig, az, hogy hogyan dolgoznak ott. Láttam a létesítményeiket, a körülményeket, egyszerűen lenyűgözőek! Az ott zajló munkát jelenleg kiemelt figyelemmel kísérem. De nagyon érdekes az Atlético Madrid is, amely minden meccsén „meghal a pályán”, a játékosok a végsőkig, már-már ájulásig hajtanak, és épp ez a sikerük titka, ha nem így játszanának, ha nem erre lennének tökéletesen felkészítve, nem is tartanának itt. Fizikálisan kiemelkedő csapatuk van. És aki mindig kiemekedik, az Pep Guardiola, aki nem csak játékban, de fizikumban is tökéletes csapatokat épít fel, amelyek mindig képesek dominálni a pályán.
DUDÁS GÁBOR
