Az Újpest és a Loki is Romániából erősítené támadósorát – sajtóhír

A fővárosi csapat Hagi csapatából igazolhat román szélsőt, míg a debreceniek a Sepsi 20 éves válogatottját szerződtetnék.
Csakfoci Admin 2020. január 12., vasárnap 12:01
A fővárosi csapat Hagi csapatából igazolhat román szélsőt, míg a debreceniek a Sepsi 20 éves válogatottját szerződtetnék.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. január 12., vasárnap 12:01
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Korábban honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy egyes sajtóértesülések szerint Romániából igazolhat francia utánpótlás-válogatott középpályást a MOL Fehérvár FC. A helyi ProSport napilap szerint ugyanakkor ezzel még nincs vége az ottani élvonalban foglalkoztatott labdarúgók NB I-be vándorlásának, hiszen az Újpest, és a Loki is szemet vetett egy-egy keleti szomszédunk első osztályában játszó futballistára.

A portál szerint a IV. kerületiek kiszemeltje nem más, mint a szintén a Gheorge Hagi által vezetett Viitorul csapatának alkalmazásában álló Andreias Calcan. A 25 éves, mindkét szélen bevethető román játékos tavaly januárban 2 és fél évnyi hollandiai légióskodás után tért vissza hazájába, jelenlegi klubjában 24 meccsen 5 gólt és 3 gólpasszt jegyzett.

A DVSC eközben a Sepsi 20 éves támadóját, Yasin Hamedet látná szívesen soraiban. A romániai születésű játékos kivette a részét tavaly a sepsiszentgyörgyiek felsőházba történő bejutásából, ősszel azonban mindössze 5 meccsen jutott játéklehetőséghez a magyar tulajdonban lévő klubban. Mindennek ellenére novemberben csereként bemutatkozhatott Szudán válogatottjában egy Sáo Tome és Principe elleni Afrika Kupa-selejtezőn.

Új ajánlatra várnak

A két játékos ügynöke, Sergiu Bodea megerősítette, érkeztek 3 évre szóló ajánlatok védenceiért a magyar kluboktól, ám ezek nem nyerték el Calcan és Hamed tetszését, így jelenleg újabb ajánlatra várnak.

Átigazolások
Videoton FC Fehérvár
Derekas Zoltán
A csakfoci.hu korábbi értesülésének megfelelően Derekas Zoltán a Videoton FC Fehérvárban folytatja pályafutását.
Távozott a vezetőedző
Feczkó Tamás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően Feczkó Tamás távozik a Honvéd kispadjáról.
Kispesten folytathatja
Deian Boldor
A csakfoci.hu információi szerint Deian Boldor közel áll ahhoz, hogy a Budapest Honvéd FC játékosa legyen.
Tovább az összes átigazoláshoz