Fotó: www.molfehervarfc.hu

MK: A Vidi-edző a fiatal magyar játékosát dicsérte, Zsótér nem lenne elégedett egy lőtt góllal idegenben - értékelések

A fehérváriak 18 éves középpályása, Nyári Patrik úgy érzi, sikerült higgadtan és bátran játszania, míg Zsótér Donát szerint kőkeményen kellene értékesíteniük a helyzeteket.
Nyikes Zoltán 2020. február 12., szerda 9:00
Fotó: www.molfehervarfc.hu
A fehérváriak 18 éves középpályása, Nyári Patrik úgy érzi, sikerült higgadtan és bátran játszania, míg Zsótér Donát szerint kőkeményen kellene értékesíteniük a helyzeteket.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. február 12., szerda 9:00

Mint ismert, kedd este gól nélküli döntetlent játszott egymással az Újpest és a MOL Fehérvár FC Szegeden, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A lefújást követően a Vidi fiatal debütánsa, Nyári Patrik is értékelte a kilencven percet.

– Az első félidőben úgy éreztem, fel tudtam venni a ritmust, aztán ahogy a vége felé közeledett a mérkőzés egyre jobban fáradtam, talán a koncentrációm is csökkent. Próbáltam mindent megtenni a győzelem érdekében, így sikerült. A mester megkért minket, hogy egyszerűen játsszunk, forgassuk a játékot, úgy érzem, ezt teljesítettük. Talán, ha elöl jobban koncentrálunk, akkor gólt is tudtunk volna szerezni. Nagyon sokat segítenek a rutinos játékosok a pályán belül és kívül is, így könnyedén tudok játszani. Azt mondták, legyek higgadt és bátor, csináljam azt, amit tudok, úgy érzem, talán sikerült – nyilatkozta az M4 Sport kamerái előtt a 18 éves játékos.

Az utánpótlás-válogatott középpályásról edzője, Joan Carrillo is elismerő szavakat mondott a mérkőzést követően.

– Nyári egy fiatal játékos, aki az edzéseken már megmutatta a képességeit. Ez a szint kicsit más ritmust jelent, mint az eddigiek, de a pályán lévő társak sokat segítették. Nyilván kell még erő és idő, hogy felvegye az élvonalbeli tempót teljesen, de elégedett voltam a játékával – mondta Nyáriról a Vidi-edző.

Az újpestiektől Zsótér Donát azzal kezdte, hogy mind a két csapatnak megvoltak a helyzetei, de úgy látta, hogy a lila-fehéreknek több és nagyobb helyzeteik voltak.

– A második félidő elején és a végén is el tudtuk volna dönteni a meccset, de úgy gondolom, hogy egy kapott gól nélküli első meccs után egyet biztosan tudunk találni Fehérváron. Edzéseken is rajta vagyunk a támadásfelépítéseken, hogy a befejezés jó legyen az utolsó passzokra, amik eddig hiányoznak. De ha helyzetbe kerülünk, az is jó dolog, csak azokat kőkeményen értékesíteni kell. Egy idegenben lőtt gól akár továbbjutást is érhet, de nem szeretnénk egy góllal megelégedni, eggyel több gólt kell lőnünk, mint a Vidi és akkor biztosan továbbjutunk. Sokan kilátogattak a családból, majdnem egy szektort kellett nekik lefoglalni. Nagyon örülök, neki, hogy ki tudtak jönni és élőben tudták követni a mérkőzést, főleg itt Szegeden, mert így nem kellett sokat utazniuk. Bár szinte minden mérkőzésemre el szoktak látogatni, ez nagyon nagy támogatást ad nekem – zárta az újpesti középpályás.

Olvastad már?
Vignjevic kiakadt: "Zsótér túl sokat beszél" - az Újpest edzője félős játékosokat látott a Vidi ellen
Az Újpest vezetőedzője elismerte, hogy felemelte a hangját a játékosai előtt, de nem örült, hogy Zsótér Donát erről nyilatkozott is.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Magyar edző a román élvonalban
A korábban Diósgyőrben is futballozó román-magyar tréner, Bálint László lett a helyi élvonal alsóházában szereplő Otelul Galati új vezetőedzője.
Légiósok
Megvan Dárdai utódja a Herthánál?

Dárdai Márton a Bundesliga I-be igazolhat a nyáron, a Hertha pedig házon belülről, a saját nevelésű Tim Hoffmannal pótolhatja a magyar válogatott védőt. (rbb24.de)

Puskás Akadémia
Urho Nissilä szerződést hosszabbított
Az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia hivatalos honlapján jelentette be, hogy Urho Nissilä szerződést hosszabbított a klubbal.
Tovább az összes átigazoláshoz