Mint ismeretes, az Újpest többek között Filip Pajovic durva hibái miatt, 3-1-es vereséget szenvedett csütörtökön az azeri Neftci otthonában EL-selejtezőn. A csúfos kudarc után a lila-fehérek csapatkapitánya, Litauszki Róbert nyilatkozott, ám a kapitány nem annyira a meccsről beszélt a Nemzeti Sportnak, hanem arról, milyen amatőr szervezés előzte meg a klub részéről a találkozót.
– Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de pontosan olyan eredményt értünk el, amilyet ilyen amatőr, ideálisnak távolról sem nevezhető körülmények között lehetséges. Szeretném szakmailag értékelni a mérkőzést, de egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni a történtek hátterét. Kilenc évet várt a csapat arra, hogy újra a nemzetközi porondon szerepelhessen, erre
a klub menedzsmentje, hangsúlyozom, nem Roderick Duchatelet tulajdonosról, hanem az itteni vezetőkről beszélek, hibát hibára halmozott, és csak azzal foglalkozott, hogy minél olcsóbban kihozza ezt az utazást.
Az egész utunk olyan szürreális volt, hogy arra nincsenek szavak. Szerda hajnalban indultunk, nekem kedd éjszaka szóltak a klubból, hogy valami gond van a vízumommal, amelyet nem intéztek el megfelelően, ezért itthon kell maradnom. Elképzelhető, hogyan esett ez egy olyan meccs előtt, amelyre nagyon régen vártam már.
Aztán azt mondták, kilencven százalék, hogy nem engednek be az országba, de kockáztassuk meg, induljak el mégis. Aztán olyan harmincfős kisgéppel mentünk, amelynek kétszer le kellett szállnia üzemanyagért, és lényegében az egész napunk elment az utazással, a hajnali indulás után helyi idő szerint este nyolckor érkeztünk meg.
Már a stewardessek és a pilóták mondták nekünk, hogy nem tudják, mivel érdemeltük ki ezt a büntetést…
Nem kaptunk rendesen enni sem, csak szendvicset. Késve érkeztünk, így nem tudtunk edzeni a meccs előtti napon, nem tudtuk kipróbálni a gyepet és a labdát sem. Nekem ráadásul a reptéren kellett üldögélnem, hogy a helyi konzul segítségével elintézzék az ügyemet, és a csapattársaim után mehessek.
Éjjel fél kettőre értem a szállodába, nem ettem, nem ittam, és amíg a többiek aludtak, addig tartottam magamnak átmozgató edzést. De én még mindig jobban jártam, mint két afrikai csapattársam, Alassane Diallo és Obinna Nwobodo, akik nem kapták meg a vízumot, és haza kellett utazniuk a meccs reggelén.
A mérkőzés napján pedig a szállodai szobánkat el sem tudtuk hagyni még egy sétára sem, mert kilencvenszázalékos páratartalom volt, így többet ártottunk volna magunknak a mozgással. Nem csoda, hogy a pályán az történt, ami. Talán a kapusunk sem követett volna el olyan hibákat, ha normális körülmények között készülhetünk. Csak szenvedtünk egész meccsen, a testünket kellett megerőszakolni a pályán.
Óriási csalódás volt, és mivel mi vagyunk a kirakatban, minket támad mindenki a játékunk miatt, a háttérről senki sem beszél, pedig szervezettségnek nyoma sem volt az egész túrán, a menedzsment csődöt mondott.
Sokaknak nem tetszik majd, amit most mondtam, de csapatkapitányként kiállok magunkért, nem hallgatok, mert mindig csak rajtunk, játékosokon csattan az ostor. Sok mindent mondhatnék még, egyelőre legyen elég ennyi. A visszavágó kapcsán abban bízom, hogy teljes csapattal tudunk kiállni, és normális körülmények között játszhatunk.
Megteszünk mindent, ami tőlünk telik, mert nem verhetetlen csapat a Neftci, annak ellenére, hogy a költségvetése a miénk többszöröse. Továbbra is megvan bennünk a becsvágy, szeretnénk továbbjutni.
