Eldőlt, hogy nem Szolnokon lesz a derbi - megvan az Újpest és a Vasas hazai pályája

Eldőlt, hogy az Újpest és a Vasas a Szusza Ferenc Stadionban is játszhatja hazai mérkőzéseit, mindez azt is jelenti, hogy nem Szolnokon kerül sor ősszel a derbire, korábban ennek valós veszélye volt.
Mokány Lajos 2017. július 12., szerda 17:43
Eldőlt, hogy az Újpest és a Vasas a Szusza Ferenc Stadionban is játszhatja hazai mérkőzéseit, mindez azt is jelenti, hogy nem Szolnokon kerül sor ősszel a derbire, korábban ennek valós veszélye volt.
Szerző: Mokány Lajos 2017. július 12., szerda 17:43

Az MLSZ elnöksége erről a keddi ülésén valamennyi körülményt mérlegelve, a szurkolók érdekeit is figyelembe véve határozott.

Az MLSZ infrastruktúra-szabályzata szerint a most rajtoló idénytől csak olyan pályán lehet NB I-es meccset rendezni, amelynek van fűtése, és erről a kötelezettségről a szövetség már 2014-ben tájékoztatta az érintett klubokat. A Szusza-stadionban ennek ellenére ez idáig nem valósult meg a fejlesztés.

A helyzet kialakulásában jelentős szerepet játszott a Szusza Ferenc Stadion jogi státusza rendezésének elhúzódása. Az állami tulajdonban lévő, több sportág által is használt komplexum vagyonátadása jelenleg is folyamatban van.

Alternatív helyszínt is vállalt a Vasas és az Újpest

Az Újpest FC egy több országban is kipróbált mobil pályafűtési eszközt kíván alkalmazni. Az elnökség azzal a feltétellel engedélyezi a hazánkban még nem alkalmazott eszköz használatát, hogy mindkét klub vállalta alternatív helyszín biztosítását nem várt helyzet kialakulása esetére.

Mindez a Vasast is érinti, az angyalföldiek a tavaszi idényhez hasonlóan ősszel is a Megyeri úton lesznek hazai pályán.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Baráth továzhat
Az ulloi129.hu információi szerint igazak azok a hírek, miszerint Baráth Péter a lengyel Raków Czestochowához igazol. A játékos már úton van Lengyelországba az orvosi vizsgálatokra.
Vasas
Rácz távozik
Közös megegyezéssel szerződést bontottak 29 éves játékosukkal, az előző szezonban 20 tétmeccsen szerepelt Rácz Barnabással, aki az NB III-as Gyirmótban folytatja.
Puskás Akadémia
Szappanost orvosira várják
A csábító ajánlattal előrukkoló Puskás Akadémia lépett elő „favorittá” a Szappanos Péterért vívott versenyben, olyannyira, hogy a kapusnak már orvosi vizsgálaton van jelenése. (Sportál)
Tovább az összes átigazoláshoz