Az Újpest idő előtt elküldte játékosát - hivatalos

Bár szerződése nyárig szólt, már fél év után elhagyja az együttest.
Budai László 2018. január 5., péntek 11:03
Bár szerződése nyárig szólt, már fél év után elhagyja az együttest.
Szerző: Budai László 2018. január 5., péntek 11:03

Az Újpest a svéd-magyar származású Anton Jönsson Salétros nélkül kezdi meg a felkészülést – írta a klub hivatalos honlapján. A lila-fehérek a 21 éves védekező középpályás játékjogát illetően még 2017. augusztus 13-án egyéves kölcsönszerződésben állapodtak meg az AIK Solna együttesével.

A téli pihenő végéhez közeledve azonban a svéd első osztályú csapat és az Újpest FC közös megegyezéssel megállapodott arról, hogy Anton Jönsson Salétros hazatér a solnai csapat kötelékébe.

Az édesapja révén részben magyar származású játékos hét magyar bajnoki mérkőzésen és egy Magyar Kupa-találkozón lépett pályára Újpesten. Honlapunk információi szerint a játékos maga is szorgalmazta a váltást, mert nem - sérülése miatt sem - kapott elegendő játéklehetőséget, és a lilák szakmai vezetését sem győzte meg teljesítményével a fiatal futballista.

A csakfoci.hu novemberi interjúja a játékossal:

Olvastad már?
Újpest: "Nem mondtam le a Premier League-ről és a svéd válogatottról sem" - interjú
Miben más egy fiatal svéd játékos, mint egy magyar? Hol jobbak a fizetések? Milyen Újpesten és az NB I-ben futballozni? Interjú Anton Jönsson Salétrossal, a lilák svéd-magyar játékosával.
Elolvasom
Átigazolások
Visszatérhet a korábbi Fradi-tréner
Thomas Doll
Indonéz sajtóhírek szerint a Persija Jakarta visszahozná vezetőedzőnek Thomas Dollt.
Storck visszatér?
Újra kinevezhetik volt klubjánál
Vészhelyzet és edzőváltás a belga Cercle Brugge-nél – Bernd Storck lehet újra a megmentő.
MTK
Németh visszavonul
Az idény végén visszavonul az MTK támadója, Németh Krisztián.
Tovább az összes átigazoláshoz