Az Újpest a 0-6 után egy héttel nyert először az NB I-ben

A lila-fehérek nyerték (2-1) az OTP Bank Liga alsóházi és fővárosi rangadóját.
Dudás Gábor 2022. szeptember 11., vasárnap 21:55
A lila-fehérek nyerték (2-1) az OTP Bank Liga alsóházi és fővárosi rangadóját.
Szerző: Dudás Gábor 2022. szeptember 11., vasárnap 21:55

I. félidő:

Egy héttel a 0-6-ra végződött derbit követően öt magyar játékossal és alaposan átalakított kezdőcsapattal lépett pályára az Újpest a Vasas elleni szomszédvári rangadón, ahol a vendégeknél debütált a kispadon a születésnapját ünneplő Kondás Elemér.

A nagyobb  elánnal kezdő hazaiak gyorsan vezetést szereztek: a 11. percben egy eladott Iyinbor-labdára csapott le Mack, majd Katonához játszotta azt, a fiatal támadó pedig 18 méterről kilőtte a jobb alsót (1-0).

Nem sokáig tartott azonban a lila-fehér fór. A 20. percben egy újpest hiba jött, ekkor Diaby adta el a labdát, amely végül Holender elé került, akinek a lövése a menteni igyekvő Csongvait is érintve kötött ki a kapuban (1-1). A 28 éves, nyáron igazolt magyar válogatott támadónak ez már a negyedik gólja volt az idényben.

A félidő folytatása kiegyenlített játékot és kevés komoly helyzetet hozott.

II. félidő:

A második játékrész is hasonlóképpen alakult, egyik csapat sem találta igazán a fogást a másikon. A  félidő közepén azonban ismét vezetést szerzett az Újpest: egy jobb oldali szöglet után Diaby fejelt nagy erővel, 6 méterről a léc alá (2-1).

A Vasas ment előre az egyenlítésért, Holender lövésében, majd az ex-újpest Novothny fejesében is benne volt a gól. Otigba aztán egy szöglet után, ugyancsak fejjel célozta meg a kaput, de Nikolic simán védett.

(Külön történet volt közben Junior Tallo pályára lépése. A 60. percben beküldött csatár érkezését nagyobb füttyszó fogadta, mint a Vasas gólját, majd a folytatásban is rendszeresen szidták az újpesti drukkerek saját csatárukat, akik állítólag a légiós - a derbit követő - viselkedésével voltak meglehetősen elégedetlenek.)

Olvastad már?
Újpesten a szurkolók szakították félbe az edzést
A drukkerek elbeszélgettek a játékosokkal a 6-0-ra elveszített, Ferencváros elleni derbit követően.
Elolvasom

A hazai szimpatizánsok végül azért ünnepelhettek is (bár a siker ellenére sem volt finoman szólva fesztiváli a hangulat...), hiszen az Újpest nagy csatában legyőzte 2-1-re ellenfelét, megszerezve első bajnoki sikerét az idényben.

OTP Bank Liga, 8. forduló:

Újpest - Vasas 2-1 (Katona 11., Diaby 69., ill. Holender 20.)

Újpest: Nikolic - Szabó B. (Pauljevic, 60.), Diaby, Csongvai, Antonov - Mack, Boumal (Onovo, 30.) - Simon K. (Lahne, 73.), Katona, Csoboth (Ljujic, 73.) - Gouré (Junior Tallo, 60.)

Vasas: Jova - Baráth (Litauszki, 69.), Otigba, Iyinbor - Hinora, Pátkai (Hidi M, 69.), Berecz, Hidi (Radó, 77.), Silye - Holender, Novothny (Géresi, 86.)

Korábban:

ZTE - Puskás Akadémia 1-2

Ferencváros - Kisvárda 3-0

Neked ajánljuk
Átigazolások
Az Arsenal csábítja nagy erőkkel
Kerkez Milos
Kerkez Milosért és Antoine Semenyóért 80 millió eurót kérne a Bournemouth - állítják Angliában.
Légiósok
Lőw az angol válogatottnál?
Hamarosan megszülethet a megállapodás az angol szövetség és Tuchel között, ebben az esetben pedig akár az is előfordulhat, hogy a szokásoknak megfelelően Lőw Zsolt is helyet kap a német edző szakmai stábjában.
Fradi
Muhamed Besic
Muhamed Besic a Shamrock Rovers csapatával edz Írországban, miután a nyáron távozott a Ferencvárostól.
Tovább az összes átigazoláshoz