A csapat a vendégszektor elkészültéig nem játszhat hazai pályán. Három forgatókönyv lehetséges.
Szurkolói ankétot tartott a Paksi FC, az eseményen többek között a csapat épülő stadionja, és a várható beköltözés is szóba került.
A Paksi FC ügyvezetője, Balog Judit elmondta, hogy a vendégszektor elkészültéig nem futballozhat az együttes hazai pályáján.
Három lehetséges forgatókönyv létezik, a legjobb, hogy a Videoton elleni mérkőzésre végeznek a munkálatokkal. A "B" variáns, hogy a rekonstrukció miatt, a pályaválasztói jogok felcserélését kérik, a "C" pedig, hogy albérletbe költöznek erre az időre.
Az ankéton Csertői Aurél vezetőedző is nyilatkozott, aki kiemelte, hogy az elmúlt évekhez képest most konkrét célkitűzéssel futnak neki a bajnokságnak. A cél az első hat hely valamelyike - derült ki a paksifc.hu beszámolójából.
Átigazolások
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.