Csertői a talajt is emlegette a Magyar Kupa-kiesés után

A Paks edzője szerint kiszámíthatatlan volt a játék.
Csakfoci Admin 2016. október 27., csütörtök 14:29
A Paks edzője szerint kiszámíthatatlan volt a játék.
Szerző: Csakfoci Admin 2016. október 27., csütörtök 14:29

 

Szerdán a DVSC után újabb NB I-es együttes búcsúzott a Magyar Kupa idei küzdelmeitől, nevezetesen a Paks. A tolna megyeieket a másodosztály éllovasa, a Balmazújváros győzte le 3-2-re hazai pályán. Csertői Aurél a paksi klub hivatalos honlapján értékelte a találkozót.

- Nagyon nehéz talajú pályán került megrendezésre a mérkőzés, ahol nem annyira a játékon, mint inkább a brusztoláson, a küzdelmen volt a hangsúly. Helyenként igen kiszámíthatatlan volt a játék. Sajnos egy góllal kevesebbet rúgtunk, mint az ellenfelünk, pedig kettő-kettőnél nekünk is megvolt a lehetőségünk, hogy a saját javunkra döntsük el a mérkőzést. A védekezésünk nem igazán működött ezen a mérkőzésen, szinte amit kapura lőttek, abból gól is lett.

A szakember hozzátette, támadásban igyekezett a csapata.

- Megpróbáltunk játszani ezen a talajon, ami azt eredményezte, hogy az utolsó passzokba több hiba is becsúszott. Ami ziccereink pedig adódtak, azokat be kellett volna lőni, ez egy NB I-es csapattól elvárható lett volna. Egyértelműen a továbbjutás volt a célunk, de a hazai igen harcos, és helyenként jól játszó csapat ezt megakadályozta.

Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
Arról cikkeznek, hogy kérdőjelessé vált Szalai Attila jövője a Kasimpasában.
DAC/ETO
Csinger Márk
Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója: "Csinger a mi kötelékünkbe tartozik, hosszabbítottunk vele 2028-ig. A következő időszak nem arról fog szólni, hogy eladjuk a Ferencvárosnak.” (M4)  
MTK
Polyák Balázs
Polyák Balázs, az MTK klubmenedzsere szerint télen nem várható nagy változás: játékoseladás nincs tervben, az érkezők száma arányos lesz a távozókéval, de a vezetőség és az "élet eseményei" mindezt felülírhatják.
Tovább az összes átigazoláshoz