Könnyen előfordulhat, hogy komolyabban megerősödhet a Mezőkövesd Zsóry FC játékoskerete a téli átigazolási időszakban. Azt korábban már megírtuk, hogy a borsodiak november elején kinevezett vezetőedzője, Pintér Attila kiszemelte a Ferencváros két mellőzött magyar válogatott játékosát, de nem csak ők szerepelnek a kiszemeltek listáján, főleg azért, mert nem tudni, a felmerülő jelöltek közül végül kit sikerül megszerezni a téli átigazolási időszakban (hiszen nem csak a játékosokkal, de azok klubjaival is dőlőre kell jutni).
Úgy értesültünk, hogy Pintér Attila szívesen dolgozna együtt
két korábbi játékosával, akik jelenleg a Diósgyőr futballistái. A kiszemelt Márkvárt Dávidot és Molnár Gábort is jól ismerheti Pintér,
hiszen előbbivel a Puskás Akadémiánál, utóbbival pedig Mezőkövesden és Felcsúton is dolgozott együtt korábban.
Úgy értesültünk, hogy Mezőkövesdről távozhat többek között a fehérorosz Aliaksandr Karnitski, valamint az ukrán védő, Andriy Nesterov is, őket akár cserealapként is bevonhatják a Diósgyőrrel folytatott tárgyalásokba - azt egyelőre nem tudni, a miskolciak számára ez megfelelő lenne-e.
A keret további átalakulása érintheti a Mezőkövesd két magyar védőjét, a válogatott Guzmics Richárdot, valamint Jagodics Márkot - ők távozhatnak, valamint az ukrán kapustól, Danilo Riabenkótól is elköszönnek Alekszics Branimir, a szerb hálóőr érkezése után.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2020/12/fordval14f.png)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)