NB I: Csercseszov nem tartalékol, Huszti hisz a Vidiben, Kondásnak pikáns lesz a Loki - ezt várják az edzők

Vasas-DVSC, Paks-Honvéd és Vidi-Fradi mérkőzést rendeznek még az OTP Bank Liga 14. fordulójában - ezt várják a szakvezetők a három vasárnapi mérkőzéstől.
Dudás Gábor 2022. november 6., vasárnap 11:55
Vasas-DVSC, Paks-Honvéd és Vidi-Fradi mérkőzést rendeznek még az OTP Bank Liga 14. fordulójában - ezt várják a szakvezetők a három vasárnapi mérkőzéstől.
Szerző: Dudás Gábor 2022. november 6., vasárnap 11:55

Vasas - DVSC, 15:15

Kondás Elemér (Vasas): - Egy pikáns összecsapás lesz a vasárnapi mérkőzés, több szempontból is.

Egyrészt egy hatpontos találkozóról van szó, másrészről pedig az én múltamból kifolyólag is különleges párosítás ez.

Jó csapat a Debrecen, ismerem a játékosokat és a képességeiket, úgyhogy nehéz mérkőzésre számítok. Mindkét csapatnak nagyon fontos ez az összecsapás, de nekünk az a célunk, hogy a Vasassal sikeresek legyünk, ezen dolgozunk. Pakson egységesek voltunk, csapatként jól funkcionáltunk, amikor lehetett akkor próbáltunk játszani, amikor küzdeni kellett akkor küzdöttünk, amikor védekezni kellett akkor jól oldottuk meg a védekezést és nem kaptunk gólt, ez pedig fontos tényező lehet a Debrecen ellen is. Amikor nincs nálunk a labda, akkor masszívaknak kell lennünk, de ha nálunk van, akkor bátran kell játszanunk. Vannak a Debrecenben olyan játékosok, akiket gyerekkoruk óta ismerek, vannak újak is, akik nem régen kerültek a klubhoz. Tudom, mire számíthatok az ellenfelünktől, de a mérkőzéshelyzet mindig hozhat nem várt dolgokat is. Az pozitívum, hogy épülnek fel a sérültjeink, mert ez több variációs lehetőséget enged számunkra akár a mérkőzés folyamán is, illetve ne felejtsük el, hogy egy hét alatt három bajnokit fogunk játszani. Mindenkire szükségünk van az edzésmunkában és a mérkőzések közben, ebben a sűrű meccsritmusban egyaránt fontos, hogy a lehető legtöbb játékos egészséges legyen és a rendelkezésünkre álljon. (vasasfc.hu)

Srdjan Blagojevic (DVSC):Csak ismételni tudom magam, újra egy nagyon fontos mérkőzés áll előttünk, melyen egy erős csapat ellen lépünk pályára. Egyenlő esélyekkel indulunk, hiszen bármely gárda ellen győzhetünk, de veszíthetünk is. A legfontosabb, hogy a saját teljesítményünkre koncentráljunk és legyünk következetesek. Ha ez sikerül, akkor azt hiszem, tudunk majd úgy játszani, mint ahogyan a Kecskemét ellen a második félidőben. Ahhoz hasonló teljesítményt várok a csapatomtól. Mindenki kemény ellenfélnek számít, hiszen a tabella alján helyezkedő csapattól csak kétpontnyira vagyunk, miközben egy pont választ el minket az ötödik helytől. Elképesztő helyzet, ezért okosnak és türelmesnek kell lennünk, valamint megpróbálni a tőlünk telhető legmagasabb színvonalat hozni a pályán. (dvsc.hu)

Olvastad már?
A Vasas gólerős csatára nem akar kiesőhelyen karácsonyozni: „Jelenleg nem mondhatom, hogy az Európa Liga a cél” - interjú
Novothny Soma az NB I-et Európa egyik legszorosabb bajnokságának tartja, ahol 11 csapat szinte azonos játékerőt képvisel. Érzi, hogy hosszú távon számolnak vele és szeretne a Vasas kulcsjátékosa lenni, amíg csak lehet.
Elolvasom

Paksi FC - Budapest Honvéd, 18:00

Waltner Róbert (Paks): NYILATKOZAT KÉSŐBB!

Dean Klafuric (Honvéd): - Azért megyünk, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek, a legjobbunkat akarjuk adni és a célunk, hogy győzelemmel térjünk haza. Három pontért utazunk vasárnap Paksra. A Fehérvár ellen a második félidőben jól teljesítettünk, azt a játékok szeretnénk továbbvinni, mert arra már építhetünk a folytatásban. Tetszett, ahogy a játékosaim hozzáálltak a találkozóhoz, látszott rajtuk az eltökéltség, amire Pakson is szükség lesz. A Paks egy rendkívül szervezett, kompakt csapat, fegyelmezett védekezéssel, tapasztalt játékosokkal, miközben támadásban próbálnak váratlan húzásokra is építeni, erre figyelnünk kell, és azt szeretnénk, hogy mi tudjunk olyat nyújtani az ellenfél kapuja előtt, amivel meglepjük őket és eredményesek tudunk lenni. Boldog vagyok amiatt, hogy a játékosok vevők az elképzeléseimre, sikerült egy hullámhosszra kerülnünk, ez a legfontosabb. Jól dolgoznak a srácok a tréningeken és az edzői stábtól is sok segítséget kapok a munkámhoz. Ahogyan azt már kiemeltem, fontos, hogy csapatként funkcionáljunk, és így lépjünk előre folyamatosan, ha ez működik, akkor lesz eredménye a közös munkának, ebben hiszek! (honvedfc.hu)

MOL Fehérvár - Ferencváros, 20:00

Huszti Szabolcs (Fehérvár): - Tudjuk, hogy remek csapat ellen lépünk pályára vasárnap, nem véletlen, hogy megnyerték csoportjukat az Európa Ligában. Egy nagyon jó teszt lesz számunkra ez a meccs, hogy bizonyítsuk, hogy mi is jó csapat vagyunk.

A Ferencváros az első helyen áll, kevés gólt kapnak, masszív csapatot alkotnak, de hiszek a játékosaimban.

Egytől egyig mindenki jól dolgozott a héten, biztos vagyok benne, hogy motiváltan fogunk pályára lépni és reméljük, hazai pályán jó eredményt tudunk elérni vasárnap. (molfehervarfc.hu)

Sztanyiszlav Csercseszov (FTC): - Megfelelően felkészülünk a MOL Fehérvár elleni bajnokira.

A legjobbunkat kell nyújtanunk, persze minden meccs után vannak kérdőjelek, de vasárnap a lehető legjobb összeállításban fogunk pályára lépni.

Beszéltünk a szakmai stábbal, hiszen edzőt cserélt a MOL Fehérvár, három meccset játszottak eddig az új vezetőedző irányítása alatt. Augusztusban nagyarányú győzelmet arattunk ellenük, de ez most egy teljesen másik mérkőzés lesz. Természetesen a győzelem a célunk. (fradi.hu)

Olvastad már?
Kecskemét: "Nem szeretnénk fejeket venni csak azért, mert kikaptunk", Hornyák: "Számítottunk rá, hogy a Kisvárda csak védekezni jön ide" - edzői értékelések
Az NB I 14. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a vezetőedzők a látottakat.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz