NB I: "A tizenkét csapatos bajnokságban gyorsan fordulnak a dolgok" - ezt várják az edzők

Az NB I 10. fordulójának szombati játéknapján két mérkőzést rendeznek, honlapunk pedig ismét összeszedte, hogyan várják a vezetőedzők a találkozókat.
Csakfoci Admin 2020. november 7., szombat 9:37
Az NB I 10. fordulójának szombati játéknapján két mérkőzést rendeznek, honlapunk pedig ismét összeszedte, hogyan várják a vezetőedzők a találkozókat.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. november 7., szombat 9:37

Paksi FC-Puskás Akadémia, 14:45

Bognár István (Paksi FC játékosa): - Ellenfelünk szerdán is játszott bajnokit, amit természetesen végigkísértünk. Nincsenek jó formában, ellentétben velünk, viszont ez veszélyes is lehet. Nagyon oda kell majd figyelnünk és koncentrálnunk kell, mert talán azt már mindenki tudja, a tizenkét csapatos bajnokságban gyorsan fordulnak a dolgok. Ki kell használnunk a jelenlegi formánk, de nem feledhetjük el, a Puskás tud jó eredményt elérni, elég, ha csak arra gondolunk, hogy tavaly bronzérmesek lettek. Mindent megteszünk majd azért, hogy újra győzzünk, és hazai pályán tartsuk a három pontot, így jó szájízzel menjünk a válogatott szünetre. (paksifc.hu)

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): - Kétségkívül stabilizálta az együttest, talán azért, mert jól eltalálta a felállást, és jobban illik hozzájuk az 5–3–2-es szisztéma. Az ő szempontjukból a lényeg az, hogy az új edzővel jönnek az eredmények. Remélem, ugyanúgy fel tudunk készülni rájuk, mint a Honvédra, és ugyanolyan sikeresek is tudunk lenni. Legelőször is önbizalom, hogy magabiztosan játsszunk, és ne veszítsünk sok labdát az ellentámadások indításakor, valamint az a határozottság, amely megvolt a Honvéd-meccs előtt és közben. Céltudatosan kell futballoznunk, tudnunk kell, mit akarunk, ha a hozzáállás és a csapatszellem olyan erős lesz, mint szerdán volt, akkor Pakson is jó eredményt tudunk elérni. (pfla.hu)

MTK Budapest-MOL Fehérvár FC, 19:45

Michael Boris (MTK Budapest): - A Fradi mellett a liga legjobb csapata. A szezon elején még nem voltak annyira összeszokva, de az Európa Liga segített nekik összekovácsolni a csapategységet, és egy meccsre voltak a csoportkörtől. Láttam sok mérkőzésüket, például a máltai és belgiumi találkozójukat. Letámadnak, agresszívak, jó focit játszanak, ezt megmutatták a Fradi elleni döntetlen során is. A többi találkozón domináltak, jók voltak, a bajnokság egyik legerősebb csapata. Jól kell kezdenünk, mint ahogy a Fradi, Honvéd és a Puskás ellen tettük. Kevesebb sérültje van a Vidinek, és sok a válogatott játékosuk és minőségi légiósuk. Kiváló csapat, amelyik nagyon gyors játékosokkal rendelkezik. Az átlagos, sőt, a jó teljesítmény nem lesz elég: nagyszerűen kell játszanunk, hogy pontot, vagy pontokat szerezzünk. Csapatként és egyénileg is remek az ellenfelünk, tehát remek teljesítményre lesz szükségünk. (mtkbudapest.hu)

Emil Rockov (MOL Fehérvár FC játékosa): - A Ferencváros elleni döntetlen után nem is lehet más a cél, mint a győzelem az MTK ellen. Ellenfelünk állt már magasabb pocízióban a tabellán és kétség sem fér hozzá, hogy a jelenlegi 7. helyezésüknél jobb teljesítményt is képesek nyújtani. Koncentráltan és fegyelmezetten kell pályára lépnünk, céltudatos játékra van szükségünk ahhoz, hogy sikerrel vegyük a párharcot (molfehervarfc.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz