NB I: Az aranyrangadó bírója kapta a Honvéd-Vidit - kimaradt két hibázó játékvezető

Amennyiben lesz teljes NB I-es forduló a hétvégén, ezek a játékvezetők közreműködhetnek a mérkőzéseken.
Dudás Gábor 2018. március 1., csütörtök 10:09
Amennyiben lesz teljes NB I-es forduló a hétvégén, ezek a játékvezetők közreműködhetnek a mérkőzéseken.
Szerző: Dudás Gábor 2018. március 1., csütörtök 10:09

TABELLA: Az NB I állása itt!

Mint ismeretes, felmerült a lehetősége annak, hogy az időjárási körülmények és a pályaviszonyok miatt néhány mérkőzés elmaradhat az OTP Bank Ligában a hétvégén. Egyelőre nem tudni, hány találkozót érinthet az esetleges halasztás, az MLSZ-nél azonban egyelőre úgy készülnek, hogy lesznek meccsek, és ennek megfelelően ki is jelölték az NB I 21. fordulójának játékvezetőit.

A legpikánsabb delegált az a Bognár Tamás, aki papíron a Budapest Honvéd és a Videoton rangadóját vezetheti szombaton. A jelölése amiatt is érdekes, mert a két csapat utóbbi két bajnokiját is ő vezette, így ő fújta a sípot a tavaly tavaszi, az aranyéremről döntő mérkőzésükön is (1-0-ra nyertek ugye a kispestiek). Az őszi, felcsúti meccsük pedig 1-1-re végződött, ugyancsak Bognár dirigálása mellett.

A forduló másik kiemeltnek mondható mérkőzésének, a DVTK-FTC rangadónak a vezetését Farkas Ádámra bízta a szövetség, míg Vad II István Újpesten közreműködik majd. Kassai Viktor a Balmazújváros és a Paks összecsapását vezeti.

A múlt hétvégén vitás ítéleteket hozó Iványi Zoltán (FTC-Honvéd) és Solymosi Péter (Paks-DVTK) ezúttal nem kapott mérkőzést. Előbbi egy befújt (majd kimaradt) kispesti 11-essel, utóbbi egy meg nem adott paksi büntetővel került a reflektorfénybe.

OTP Bank Liga, 21. forduló (március 3.) - a bíróküldés:

17:00: Balmazújváros - Paks (Kassai Viktor)

17:00: DVTK - Ferencváros (Farkas Ádám)

17:00: Haladás - Vasas (Berke Balázs)

17:00: Puskás Akadémia - DVSC (Andó-Szabó Sándor)

17:00: Újpest - Mezőkövesd (Vad II István)

19:30: Bp. Honvéd - Videoton (Bognár Tamás)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Puskás Akadémia
Bejelentés Hornyákról
Péntek délelőtt a felcsúti klub a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző 2027 nyaráig meghosszabbította idén júniusban lejáró szerződését.
Gyirmót
Távozhat a kétméteres csatár
A 20 éves ukrán csatár, Oleksandr Pyshchur 26 tétmeccsen 8 gólnál és 4 asszisztnál jár a mostani idényben. A Kisalföld úgy tudja, több NB I-es klub is érdeklődik a gyirmóti támadó iránt és távozhat a klubtól.
Újpest
Újabb edzőt jelentettek be
A Maribor után az Újpest is bejelentette, hogy Damir Krznar vezetőedző első számú assisztensedzője Ales Mertelj lesz, aki a szlovénoktól érkezik az NB I-es klubhoz.
Tovább az összes átigazoláshoz