MTK

NB I: Több poszton bevethető támadó középpályást igazolt az MTK - hivatalos

Négy évre szóló szerződést írt alá Kocsis Bence.
Privacsek András 2021. június 6., vasárnap 14:27
Négy évre szóló szerződést írt alá Kocsis Bence.
Szerző: Privacsek András 2021. június 6., vasárnap 14:27

Az MTK Budapestben folytatja pályafutását a 20 éves Kocsis Bence, aki az előző szezonban az NB II egyik legjobb előkészítője volt, hiszen 10 gólpasszal zárt a két találata mellett - írja az mtkbudapest.hu.

A marosvásárhelyi születésű játékos fiatalon, a futball miatt költözött családjával Magyarországra, a Puskás Akadémiára került. 17 évesen már az NB III-ban szerepelt, hét gólig jutott a gólpasszai mellett. Ezt követően osztályt váltott, fiatalon is az NB II-es Csákvár erőssége lett, ennél a klubnál négy gólja mellett összesen 13 találatot készített elő.

A bal lábas, több poszton is bevethető támadó középpályás az elmúlt években folyamatosan szerepelt a magyar korosztályos - így az U17-es, U18-as és U19-es - válogatottakban is.

- Bence a 2001-es korosztály egyik legtöbbre hivatott játékosa. 2 éve teljesít jól a másodosztályban, az MTK az első osztályban is szeretné megadni neki a lehetőséget - mondta az új szerzeményről Polyák Balázs sportigazgató.

Kocsis Bence négy évre írt alá, ő a negyedik nyári igazolása az MTK-nak James Weir, Kovácsréti Márk és Gheorghe Grozav után.

Átigazolások
Liverpool
Szoboszlai szerződése
Gera Zoltán szerint Szoboszlai Dominik új liverpooli szerződésében mindenképp rögzíteni kell, hogy csak a saját posztján játszassák.
KFC Komárno
Radványi távozik
Öt év után, közös megegyezéssel távozik a KFC Komárno vezetőedzője, Radványi Miklós. A csapat jelenleg osztályozós helyen áll a szlovák élvonalban.
Ferencváros
Drágállják a brazilt
A Ferencváros brazíliai hírek szerint 3 millió eurót szeretne kapni középpályásáért, Julio Romaóért, ami egyelőre elrisztotta a játékos elszőszámú kérőjét, a riói Botafogót. (O Tempo Sports)
Tovább az összes átigazoláshoz