Az MTK U19-es csapata kiesett a labdarúgó Ifjúsági Ligából, mivel a bajnoki ág első fordulójában a hazai döntetlen után idegenben kikapott a bosnyák HSK Zrinjskitől.
A három héttel ezelőtti, hazai mérkőzésen az MTK a 79. perben egyenlítve harcolt ki döntetlent. A mostari visszavágón viszont csak a bosnyák csapat tudott gólt szerezni, ezzel kivívta a továbbjutást.
A felnőtt Bajnokok Ligája főtábláján szereplő 32 klub utánpótláscsapatain túl az előző évi UEFA-együtthatók alapján a legjobb 32 ország U18-as bajnoka is részt vesz az Ifjúsági Liga küzdelmekben, így került a mezőnybe az MTK korosztályos együttese.
A főtáblás gárdák fiataljai ugyanazon csoportbeosztás alapján küzdenek a továbbjutásért, mint a felnőttek. A bajnoki ágon két oda-visszavágós kört rendeznek, amely után a nyolc továbbjutó a másik ág csoportmásodikjaival küzd meg a 16 közé jutásért. (MTI)
UEFA Ifjúsági Liga, bajnoki ág, 1. forduló, visszavágó
HSK Zrinjski (bosnyák)-MTK Budapest 2-0 (1-0)
Átigazolások
MTK Budapest
Profi szerződések
Az MTK Budapest bejelentette, hogy Krikkay Gergő, Pikács Márk, Szendrei Bence és Ördög Gergő is profi szerződést kapott a klubtól.
Ferencváros
Gruber távozott
A Ferencváros magyar válogatott támadója, Gruber Zsombor Belgiumban folytatja pályafutását: a 21 éves játékos pénteken hivatalosan is aláírt a RAAL La Louvière-hez, amely 3+1 éves szerződést kötött vele.
ETO
Csinger ügye is lezárult
A csakfoci.hu korábbi hírének megfelelően Csinger Márk, az ETO FC magyar válogatott hátvédje a Groningennél folytatja pályafutását, a hivatalos bejelentés megtörtént az ügyben.