Fotó: mtkbudapest.hu/Zádor Péter

MTK: Távozik a klubtól a rutinos támadó, az NB II-ben folytatja - hivatalos

Lencse László 77 alkalommal lépett pályára az élvonalban az MTK Budapest színeiben, amelynél a 2007/08-as idény végén bajnoki címet is ünnepelhetett.
Nyikes Zoltán 2020. december 29., kedd 11:42
Fotó: mtkbudapest.hu/Zádor Péter
Lencse László 77 alkalommal lépett pályára az élvonalban az MTK Budapest színeiben, amelynél a 2007/08-as idény végén bajnoki címet is ünnepelhetett.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. december 29., kedd 11:42

A két klub közötti megállapodás alapján az MTK Budapesttől az NB II-es Gyirmót FC-hez szerződik Lencse László - jelentette be mindkét együttes hivatalos oldala kedd délelőtt.

A 32 éves, győri születésű támadó fiatalon került a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára, majd 2007. augusztus 10-én a DVTK (2-2) ellen debütált az élvonalban, az MTK színeiben - írja Lencséről az mtkbudapest.hu. A 2007/08-as idényben összesen három mérkőzésen jutott szóhoz, így tagja volt a magyar bajnoki címet szerzett együttesnek. 2009 végéig játszott az MTK-nál, amelyet folyamatosan gólokkal segített. Később megfordult a Videotonnál, Kecskeméten, Újpesten és a Puskás Akadémiánál is, majd 2017 nyarán tért vissza a fővárosi kék-fehérekhez. Összesen kilenc éven át tartozott az MTK és akadémiája kötelékébe.

A közelmúltban játszotta 200. élvonalbeli meccsét, az NB I-ben eddig 67 gólig jutott, és kiosztott 32 gólpasszt is. Az MTK Budapestnél 77 alkalommal lépett pályára az NB I-ben, a jelenlegi szezonban összesen hét alkalommal.

A rutinos támadó klubváltásáról így fogalmazott Polyák Balázs sportigazgató, aki megköszönte neki a klubnál töltött éveket: - Lencse László sokat kapott az MTK-tól és sokat adott vissza. Sosem felejtette el, hogy tizenévesen, hogyan került be az felnőttcsapatba. Ugyanígy segítette ő is a fiatalokat. Jobb és rosszabb időszakban a hozzállása sosem változott. Megmaradt ugyanannak a pozitív személyiségű és a csapat érdekét mindig előtérbe helyező embernek, mint akit sok éve ismerek. Az MTK és a saját nevemben is köszönöm, Lencse Laci!

Olvastad már?
NB I: Leiskolázza a mezőnyt az MTK, tapad a másik újonc és a ZTE a fiatal játékpercek rangsorában - itt a lista
Az NB I őszi idényében az MTK Budapest biztosította a legtöbb játéklehetőséget az U21-es korú labdarúgóknak, a kék-fehéreknél a játékpercek közel 40%-át a fiatalok játékideje tette ki. A dobogóra még a Budafoki MTE és a Boér Gábor vezette ZTE fért fel.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
ETO FC Győr
Román jobbhátvéd érkezett
Ismét igaznak bizonyult a Csakfoci korábbi információja, az ETO FC Győr ugyanis hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy szerződtette Stefan Vladoiut az ukrán élvonalbeli Kolostól.
Fradi
Abu Fani Angliában?
Izraeli hírek szerint egy angol másodosztályú klub igazolná le Mohammed Abu Fanit kevesebb mint 3,5 millió euróért, de az ulloi129.hu információi szerint a Fradinál nem tudnak az ügyről.
ETO/DAC
Csinger és Ouro
Megerősítették a Csakfoci korábbi értesülését: Csinger Márk egy szezonra az ETO FC-hez került kölcsönbe, miközben a togói válogatott középpályás, Samsindin Ouro Dunaszerdahelyre igazolt.
Tovább az összes átigazoláshoz