Ötből ötre vágyik a Fehérvár kapusa: A végére egy kicsit el is fogytunk

A Fehérvár négy mérkőzés után 100 százalékos teljesítménnyel vezeti az NB I-et. Az újabb siker egyik főszereplője Kovácsik Ádám volt, akinek nem tudták bevenni a kapuját.
Privacsek András 2019. augusztus 25., vasárnap 9:30
A Fehérvár négy mérkőzés után 100 százalékos teljesítménnyel vezeti az NB I-et. Az újabb siker egyik főszereplője Kovácsik Ádám volt, akinek nem tudták bevenni a kapuját.
Szerző: Privacsek András 2019. augusztus 25., vasárnap 9:30

- Nehéz mérkőzés volt, úgy érzem, a második félidő végére egy kicsit el is fogytunk, hiszen rengeteg energiát kellett mindenkinek mozgósítania annak érdekében, hogy megszerezzük a három pontot. Jól játszott a Paks, sok helyzetük volt, de sikerült ismét lehozni egy idegenbeli meccset kapott gól nélkül, aminek személy szerint nagyon örülök. Jó úton járunk, szorgalmasan gyűjtögetjük a pontokat és eddig két olyan csapat otthonában is sikerült nyernünk, ahol szerintem nem sok babér fog teremni az ellenfeleknek. Boldog vagyok, hogy ismét hozzá tudtam tenni a csapat győzelméhez, volt több védésem is. A legnehezebb szituáció talán Böde fejese volt, hiszen a paksi támadó közelről, nagy erővel fejelt a léc alá, nem volt sok időm a hárításra, szerencsére sikerült. Most kiélvezzük a győzelem édes ízét, de hétfőtől már a Kisvárda elleni bajnokira fogunk gőzerővel készülni, jó lenne 15 ponttal elmenni a válogatott szünetre - nyilatkozta a molfehervarfc.hu-nak Kovácsik Ádám.

Olvastad már?
NB I: Lanzafame duplája pontot sem ért, idegenben simázott a Kövesd és a ZTE – eredmények, videók
Davide Lanzafame - visszatérése után - duplázni tudott a harmadik kispesti korszakában, azonban a két találata nem ért pontot a Honvédnak a Debrecen ellen, a ZTE a Kaposvár vendégeként szerezte meg az első győzelmét. A Mezőkövesd is idegenben nyert.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Ez várhat Lisztesre
Idősebb Lisztes Kriszitán elmondta, a fiát egyelőre sehova nem adják kölcsön. A Frankfurt az USA-ban is túrázik majd nyáron, az amerikai vízumot pedig már kiváltották a támadó számára.
Puskás Akadémia
Bejelentés Hornyákról
Péntek délelőtt a felcsúti klub a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző 2027 nyaráig meghosszabbította idén júniusban lejáró szerződését.
Gyirmót
Távozhat a kétméteres csatár
A 20 éves ukrán csatár, Oleksandr Pyshchur 26 tétmeccsen 8 gólnál és 4 asszisztnál jár a mostani idényben. A Kisalföld úgy tudja, több NB I-es klub is érdeklődik a gyirmóti támadó iránt és távozhat a klubtól.
Tovább az összes átigazoláshoz