A ciprusiak azt írják, hogy az Európa Konferencia Ligában szereplő Omonia kölcsönvenné a fehérváriaknál keveset játszó Michael Lüftnert.
A ciprusi 24sports.com.cy szerint a Lang Ádámot is foglalkoztató Omonia Nicosia a téli átigazolási szezonban a MOL Fehérvár FC védőjével, Michael Lüftnerrel erősítené meg a hátsó alakzatát.
A portál úgy tudja, az Omonia csak kölcsönben szerezné meg a cseh védőt, valamint azt is írják, hogy a Vidi is hajlandó lenne ideiglenesen megválni Lüftnertől a több játéklehetőség reményében. A 24sports.com.cy megjegyzi, egyelőre az Omonia nem küldött hivatalos ajánlatot a magyar együttesnek.
Az 1-szeres válogatott hátvéd tavaly nyáron érkezett az FC Köbenhavntól a Vidihez, amelynél eddig mindössze két mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben.
Olvastad már?
Thomas Doll is jelölt az utolsó helyezett csapat kispadjára - sajtóhír
Svájci sajtóhírek szerint kettő jelölt van a helyi élvonalban utolsó helyen álló FC Luzern kispadjára.
Elolvasom
Átigazolások
Honvéd/Vidi
Kölcsön
Somogyi Ádámot Fehérvárra adta kölcsön a Honvéd.
ETO
Olekszandr Piscsur
Olekszandr Piscsur tavasszal még az ETO-ban futballozik majd.
FTC / Paks
Osváth is a Fradié lehet
A paksi Osváth Attila is a Ferencvároshoz igazolhat, de még tárgyalnak a felek a válogatott jobbhátvédről.