Fotó: kisvardafc.hu

Közel 10 év után Kisvárdán térhet vissza az NB I-be a magyar edző - ő a legfőbb jelölt a kispadra

Honlapunk információja szerint nagy eséllyel Török László lehet az NB I-es ezüstérmes vezetőedzője Erős Gábor után.
Nyikes Zoltán 2022. június 10., péntek 9:10
Fotó: kisvardafc.hu
Honlapunk információja szerint nagy eséllyel Török László lehet az NB I-es ezüstérmes vezetőedzője Erős Gábor után.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. június 10., péntek 9:10

Néhány nappal ezelőtt jelentette be váratlanul az egyik interjújában a Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila, hogy a következő szezonban már nem Erős Gábor lesz a vezetőedző.

A csakfoci.hu az nso.hu-hoz hasonlóan úgy értesült, hogy a legfőbb esélyes a kispadra Török László,

aki jelenleg a kisvárdai U19-es csapat vezetőedzője.

A legmagasabb szakmai képesítéssel rendelkező Török számára nem lesz ismeretlen az NB I, hiszen a 2012/13-as idényben hét bajnoki erejéig irányította a Kecskemétet, de az NB II-ben is dolgozott a csapatnál, valamint az akadémia szakmai igazgatója is volt. Az 52 éves szakember dolgozott az NB III-as Törökszentmiklós és Hatvan vezetőedzőjeként is, valamint a Budapest Honvéd második számú csapatánál, Szentesen és Tiszakécskén is megfordult.

Olvastad már?
Honvéd: Nebojsa Vignjevic négy hónap után távozik a klubtól - hivatalos
Nebojsa Vignjevic közös megegyezéssel távozik a Budapest Honvéd csapatától. A szerb szakvezető idén februárban vette át a kispesti együttest.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz