Kisvárda: Három labdarúgó távozását jelentették be - hivatalos

Az NB I-ben szereplő Kisvárda honlapján oldalán számolt be arról, hogy három játékos távozik csapattól a téli szezonban.
Csakfoci Admin 2020. december 19., szombat 11:57
Az NB I-ben szereplő Kisvárda honlapján oldalán számolt be arról, hogy három játékos távozik csapattól a téli szezonban.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. december 19., szombat 11:57

A kisvárdaiak közleménye szerint Tonci Kukoc és Lakatos Csaba nem tudták beverekedni magukat a csapatba, még akkor sem, amikor a koronavírus-helyzet miatt alaposan megcsappant a létszám. Egyikük esetében a klub, a másikuknál a játékos kezdeményezte a szerződés felbontását, remélve, hogy máshol több játéklehetőséghez jut majd. Kukoc két bajnoki és egy kupamérkőzésen jutott szóhoz az őszi szezonban, Lakatos többnyire az NB III-as tartalékcsapatban játszott.

Roman Karaszjuk két és fél éve alapító tagja volt az NB I-es csapatnak, és két esztendőn keresztül alapembernek számított. Az elmúlt fél évben kevesebb játéklehetőséghez jutott,

és mivel nem a kispadot szeretné koptatni, a több játéklehetőség reményében távozni szeretett volna.

Ezt a kérést a vezetőség akceptálta.Az ukrán középpályás 61 mérkőzésen jutott szóhoz NB I-es mérkőzésen kisvárdai színekben, 3875 percet töltött a pályán. Volt egy olyan szakasza, amikor 25 egymást követő mérkőzésen lehetőséghez jutott, ami akkor klubcsúcsnak számított. Érdemei elvitathatatlanok abban, hogy a Kisvárda kétszer is megkapaszkodott az első osztályban.

Olvastad már?
NB I: Három gól, egy buta kiállítás, végül Vidi-győzelem a Kisvárda ellen - videó
A Fehérvár 3-0-ra nyert a Kisvárda ellen az NB I 16. fordulójának nyitómérkőzésén.
Elolvasom
Átigazolások
DVSC
Szűcs Genovában?
Szűcs Tamásért, a DVSC 21 éves középpályásáért érdeklődik az olasz élvonalbeli Genoa együttese. (haon.hu)
Légiósok
Hová megy Szalai Attila?
A lengyel bajnokságban szereplő Pogon Szczecinben kölcsönben futballozó Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy a következő idényben is a klub játékosa legyen.
ZTE
Svájcba is vinnék a védőt
Az svájci FC Basel is érdeklődik a ZTE nigériai védője, Akpe Victory iránt. A Magyar Kupa-döntőn meg is nézték a 19 éves játékost. (Basler Zeitung)
Tovább az összes átigazoláshoz