Kisvárda: 3/2 – "Ágyhoz voltam kötve" – ezért "tűnt el" a légiós

Az NB I-ben a kiesést jelentő 11. helyen álló Kisvárda brazil légiósa három felkészülési mérkőzésből kettőt is kihagyott. Lucas Bertucci különböző okok miatt nem játszhatott az egyiptomi edzőtáborozás során.
Csakfoci Admin 2019. január 24., csütörtök 13:17
Az NB I-ben a kiesést jelentő 11. helyen álló Kisvárda brazil légiósa három felkészülési mérkőzésből kettőt is kihagyott. Lucas Bertucci különböző okok miatt nem játszhatott az egyiptomi edzőtáborozás során.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. január 24., csütörtök 13:17

Nem ezt szoktuk meg tőle – olvasható a Kisvárda klubhonlapján. A szabolcsiak brazil légiósa, Lucas Bertucci amióta a csapat játékosa azóta edzést, de még mérkőzést is alig hagyott ki.

A 29 éves középpályás téli felkészülése nem úgy sikerült, mint szerette volna, hiszen háromból két edzőmeccsen nem játszhatott. Egyiptomban a Razgari ellen (5-0), valamint szerdán a gól nélküli döntetlenre végződő Slavoj Trebisov elleni találkozón sem állhatott az együttes rendelkezésére. Most pedig a fogvacogtató hidegben részt vett a csütörtöki edzésen.

Nem volt szerencsém az utóbbi időszakban. Egyiptomban meghúzódott az izmom a combtőnél, ezért óvatosságból kihagytam a második meccset – kezdte Lucas a kisvardafc.hu-nak, aki egyedül csak az el-Guna ellen (1-3) lépett pályára.

Néhány napig könnyített edzést végeztem, és helyrejött a sérülésem, ám a hazaérkezést követően megfáztam, belázasodtam, így két napig ágyhoz voltam kötve.

Emiatt hagytam ki a szerdai edzőmeccset, ám nem bírom a tétlenséget, és bár még szedek gyógyszert, csütörtökön edzésre jelentkeztem. Már sokkal jobban vagyok, bízom benne, hogy szombaton pályára tudok lépni.

A Kisvárda legközelebb szombaton a szlovákiai Nagymihály ellen játszik felkészülési mérkőzést.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz