Kassaival durvábbat is csináltak, mint Lipták - a Fradi akkor az MLSZ-t védte

A diósgyőri védő esete is „elbújhat” egy Fradi-sztori mellett, amikor még Kubatov Gábor is kiállt az MLSZ döntése mellett.
Budai László 2017. május 5., péntek 6:45
A diósgyőri védő esete is „elbújhat” egy Fradi-sztori mellett, amikor még Kubatov Gábor is kiállt az MLSZ döntése mellett.
Szerző: Budai László 2017. május 5., péntek 6:45

Mint ismeretes, Lipták Zoltán, a DVTK válogatott védője ötmeccses eltiltást kapott amiatt, hogy a Vasas elleni találkozón - miután Kassai Viktor kiállította a Felix Burmeisterrel történt afférja eredményeként - dührohamot kapott és neki akart menni a játékvezetőnek. A bekk hiába bánta meg tettét, az MLSZ eltiltotta, így nem csak az idény utolsó négy meccsén, de a következő szezon első találkozóján sem léphet majd pályára. Klubja ugyanakkor már jelezte, hogy újratárgyalást kér majd a fegyelmi ügyben.

 

Érdekes párhuzam, és pár évet vissza is kell menni az időben, de hasonlóképpen, sőt, ennél sokkal rosszabbul járt 2013 augusztusában a Ferencváros korábbi szerb légiósa, Aleksandar Alempijevic, igaz, tovább is ment Kassaival szemben, mint Lipták.

A szélsővédő a Videoton elleni bajnokin – miután piros lapot kapott, csapata ellen pedig büntetőt ítéltek – ugyancsak nekirontott Kassai Viktornak, szidalmazta és lökdöste a játékvezetői jelentés szerint a bírót. Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága akkor négy hónapra eltiltotta a szerb légióst, akinek aztán a ferencvárosi karrierjébe is került az eset, közös megegyezéssel szerződést bontottak vele egy héttel később, és még Kubatov Gábor, az FTC elnöke is megvédte az MLSZ döntését.

A piros lapot kiváltó eset 2:50-től, igaz, a lökdösődést nem látni ezen a felvételen sem.

A Fradi a hétvégén örökrangadót játszik, itt fogadhatsz a meccsre - kattints!

Átigazolások
Légiósok
Topligás csapatok vinnék a magyar támadót
Az AS szerint a Bundesliga, a Serie A és a Premier League csapatai is figyelik Kovács Bendegúzt, emellett pedig a Red Bull-projekt is szeretné megszerezni.
ETO FC
NB II-ben a tehetség
A kooperációs együttműködés értelmében a mostani NB I-es szezonban bemutatkozó ETO-középpályás, Tollár Imre is az NB II-es Szentlőrincnél fejlődhet tovább. (eto.hu)
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Tovább az összes átigazoláshoz