Mennyire lepte meg, hogy az NB I-es klubvezetők szerint Ön lett az előző év legjobb játékvezetője?
- Meglepett, ugyanakkor minden elismerés jólesik, még akkor is, ha nem a szakma szavazott – kezdte Solymosi Péter a csakfoci.hu-nak. - Nem tudom, mi alapján döntöttek, de mivel régi motoros vagyok, sokszor láthattak már a saját mérkőzéseiken és valószínűleg többségében elégedettek voltak a teljesítményemmel. Érdekes, hogy a teljes szezonban egy játékost állítottam ki, az utolsó fordulóban a kispesti Skvorcot küldtem le a pályáról, de nem volt belőle probléma a helyszínen, és úgy tűnik a Honvéd tulajdonosa sem neheztelt ezért, hiszen rám szavazott.

Érdekesség, hogy az előző évhez hasonlóan, ezúttal is egy „túlkoros” játékvezető végzett az élen. Ez jelentheti azt, hogy gond van az utánpótlással?
- Úgy látom, hogy vannak fiatal kollégák, akik „mocorognak” és akik idővel majd átvehetik a helyünket. Azt azért látni kell, hogy egy mostani fiatal játékvezetőnek sokkal nehezebb dolga van, mint például nekünk volt. Ha valaki leteszi a vizsgát, még nem játékvezető, egy érési folyamaton kell keresztülmennie, amit nem lehet felgyorsítani. A 12 csapatos NB I-ben minden meccsnek komoly tétje van, ami azt jelenti, hogy egy fiatalt azonnal a mélyvízbe kell dobni. A mi időnkben rutint lehetett szerezni „csendesebb” mérkőzéseken, most erre nincs lehetőség.

Ön meddig tervez még?

Fél szezonokban gondolkodom. Amíg van rám igény és én is úgy érzem, hogy meg tudok felelni az elvárásoknak, addig csinálom. 50 éves koromig azonban biztosan nem akarok bíráskodni.

- Ha vége a bajnokságnak, átbeszéljük a tapasztalatokat és ha mindenki elégedett, akkor maximum még egy félévet vállalok, többet aligha.

Korábban szakácsként és gépkocsivezetőként dolgozott. Ha véget ér a játékvezetői karrierje, tudja már, hogy mihez kezd?
- Végzettségem szerint szakács vagyok, a mai napig nagyon szeretek főzni. Amikor elkezdtem a játékvezetéssel komolyabban foglalkozni, sajnos abba kellett hagynom a szakácskodást, hiszen a hétvégén a mérkőzésem miatt nem tudtam a saját szakmámban dolgozni, ekkor lettem gépkocsivezető egy gyógyszeres cégnél.

Akik közelről ismerik Önt, azt mondják, hogy a zord külső egy megértő, játékospárti játékvezetőt takar. Egyetért ezzel?
- Azok a játékosok, akiket kiállítok, biztosan nem így vélekednek, de igen, alapvetően én is azt gondolom, hogy a „jó fej” játékvezetők közé tartozom. Próbálok a pályán nem úgy viselkedni, mint egy serif, aki le akarja vadászni a játékosokat. Sokat kommunikálok a meccsek alatt, a kollégáim szerint túl sokat is, de a legtöbb esetben ez kifizetődő. Egy jókor, jól megválasztott mondattal sokszor csillapítani lehet a feszültséget a pályán. Előfordul, hogy a humor is segít: volt olyan, amikor egy meccs után az egyik játékos nagy hévvel jött reklamálni és közölte, hogy nem elégedett a teljesítménnyel. Erre mondtam neki, hogy „valóban, játszott már ennél jobban is”. Azonnal elmosolyodott és be is fejezte a reklamálást.

Az előző szezonban talán az átlagosnál is többet foglalkoztak a játékosok és az edzők a mérkőzések után a játékvezetőkkel. A lefújást követően Önök tudják, hogy mikor milyen szituációban hibáztak?
- Ott a pályán nem tudjuk. Ha például az első félidőben van egy kétes szituáció, a szünetben nem nézhetjük meg és nem is lenne jó, ha úgy mennénk ki a folytatásra, hogy tudjuk, tévedtünk, hiszen az megzavarhatná a fejeket. Három fordulónként a főnökeink kielemzik a teljesítményünket és tulajdonképpen úgy működünk, mintha a bajnokság 13. csapata lennénk: vannak, akik jó formában vannak közülünk és vannak, akiket formába kell hozni vagy adott esetben pihentetni.

Hogy viseli egy játékvezető, ha nagyobb hiba után pihentetik?
- Tudomásul vesszük. Nem duzzogunk, nem háborgunk, nem fúrjuk a másik kollégát. Igyekszünk úgy készülni, hogy legközelebb ne legyen gond a teljesítményünkkel.

Az mennyire teszi nehezebbé egy játékvezető felkészülését az adott bajnoki mérkőzésre, ha csak péntek este tudja meg, hogy hétvégén hol vezet meccset?
- Ilyen döntés született, ezt el kell fogadnunk. A játékvezetők egész héten úgy készülnek, hogy hétvégén mérkőzést vezetnek, mindig minden esetben késznek kell lenni a beugrásra, mint ahogy például már a tavaszi szezonban is előfordult ilyesmi betegség miatt. Van olyan kolléga, akinek kifejezetten jó, ha mondjuk pénteken délután tudja meg, hogy egy rázósabb meccset vezet, így legalább nem ezen görcsöl egész héten.

Az Ön pályafutásának legrázósabb meccse minden bizonnyal a 2010-es Újpest-Fradi (6-0) derbi volt. Ez mennyire volt kihatással a karrierjére?
- A karrieremre nem biztos, de ha bárhol szóba kerül a nevem, főleg Ferencváros-szurkolók körében, akkor a mai napig van, aki szerint én vagyok az a bíró, aki elvezette a meccset. Az első félidőben volt egy kétes szituáció, amikor Marek Heinz lendítette a lábát az ellenfél felé, de nem találta el.

Azóta nagyon sok fradistával találkoztam, többször az utcán megállítottak, de mindig normál hangnemben tudtunk beszélgetni.

Itthon a topbírók közé tartozott, de soha nem volt FIFA-játékvezető. Miért?
- Amikor komolyan szóba kerülhettem volna, akkor került fel Vad Pista és Fábián Misi, mindketten fiatalabbak voltak és végül rájuk esett a választás. Vad komoly karriert futott be, míg Fábián nagyon jól indult, 3-4 nyelven tökéletesen beszélt, ezért az akkori főnökeink benne többet láttak. Tartalék-, valamint alapvonali játékvezetőként közreműködtem Európa Liga-csoportmeccseken, láttam, hova juthattam volna. Nem fogok azonban soha rossz szájízzel gondolni arra, hogy ez kimaradt, hiszen vezettem csaknem 300 NB I-es meccset, köztük nagy rangadókat, Magyar Kupa-döntőket. Ha ma véget érne a karrierem, elégedett lennék.

PRIVACSEK ANDRÁS