Fotó: fradi.hu

NB I: A Budafok megnehezítette a Fradi dolgát, de nem jött össze a meglepetés - videók

Az első félidőben nem esett gól a Ferencváros-Budafok találkozón, ám a szünet után háromszor is zördült a háló, sőt a végén kis híján kiegyenlítettek a vendégek.
Nyikes Zoltán 2020. december 19., szombat 21:23
Fotó: fradi.hu
Az első félidőben nem esett gól a Ferencváros-Budafok találkozón, ám a szünet után háromszor is zördült a háló, sőt a végén kis híján kiegyenlítettek a vendégek.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. december 19., szombat 21:23

I. félidő

Az NB I szombati játéknapjának utolsó mérkőzésén két ellentétes formában lévő csapat találkozott egymással: a zsinórban hat győzelmet jegyző Ferencváros fogadta a hat bajnoki óta nyeretlen Budafokot.

Ennek megfelelően a Fradi kezdte aktívabban a meccset és már a második percben könnyedén gólt is szerezhetett volna, de Isael szemben a kapuval, 15 méterről laposan a jobb alsó mellé lőtt. A helyzetek viszont ezt követően nem záporoztak a budafoki kapu előtt, a zöld-fehérek ugyan mezőnyfölényben játszottak, de a következő veszélyesebb lehetőségre a 26. percig kellett várni, ekkor Uzuni 19 méterrel végzett el egy szabadrúgást, a kapu bal sarkába tartó kísérletet Póser vetődve védte.

A 33. percben Somália a bal oldalról ívelt a középen érkező Uzuni elé, a kapujából pedig rossz ütemben futott ki Póser, elvétette a labdát, így az a Fradi-játékoshoz került, aki kiszorított helyzetből célba vette a kaput, de a visszafutó Kovács a gólvonalról tisztázott. Az első játékrészre még egy Fradi-lehetőség maradt a végén, ekkor Tokmac ugratta ki szépen Uzunit a 16-oson belül, az albán légiós megtolta a védője mellett a labdát, majd az alapvonalról középre passzolt, ahol érkezett Baturina és a 4 méterről leadott lövésébe remekül vetődött bele Nikolic,

II. félidő

Nagy rohamokkal kezdte a második játékrészt is a Fradi, már a 3. percben Tokmac cselezte be magát a 16-oson belülre, majd lövésre vállalkozott, a bal alsóba tartó kísérletet bravúrral, lábbal védte Póser, majd a kipattanóra érkezett Baturina és 5 méterről kapura kanalazta a játékszert, ezt pedig kézzel hárította a budafoki kapus. A nyomás végül az 56. percben érett góllá: Isael 22 méterről a bal alsót vette célba a szabadrúgásánál, Póser védett, de a kipattanóra érkezett Lovrencsics és közelről a hálóba bombázott, 1-0.

Négy perccel kétgólosra nőtt a Ferencváros előnye, amikor is Somália beadása után Nikolic ért kézzel a labdába a 16-oson belül, a jogosan megítélt 11-est pedig Haratin magabiztosan lőtte a jobb alsóba - Póser a másik irányba vetődött, 2-0.

A három pont sorsa azonban nem dőlt el ezzel a találattal, a 75. percben ugyanis váratlanul szépített a Budafok: Szabó kiugratása után Ihrig-Farkas tört be a 16-oson belülre, majd önzetlenül passzolt a mellette érkező Zsórinak, akinek 5 méterről már csak az üres kapuba kellett passzolnia, 2-1.

A hajrában is jó iramú, izgalmas csata folyt a pályán, köszönhetően annak, hogy a Budafoki is felvállalta a támadójátékot ebben a periódusban, és megpróbálta megszerezni az egyenlítő találatot. Ez majdnem is össze is jött a vendégeknek, de a 92. percben Kulcsár szöglete után hiába fejelhetett üresen Oláh, 8 méterről fölé ment a próbálkozása.

Az utolsó másodpercek a Fradi 16-osán belül zajlottak, de nem sikerült helyzetbe kerülnie és egyenlítenie a Budafoknak, így 2-1 lett a vége.

NB I, 16. forduló

Ferencvárosi TC-Budafoki MTE 2-1 (Lovrencsics 56., Haratin 62. - 11-esből, ill. Zsóri 75.)

Fradi: Dibusz - Lovrencsics, Frimpong, Dvali, Heister - Haratin (Laidouni, 81.), Somália - Uzuni (Varga, 66.), Isael (Zubkov, 66.), Tokmac (Skvarka, 81.) - Baturina (Boli, 88.).

Budafok: Póser - Margitics (Huszti, 81.), Vaszicsku, Nikolic, Medgyes - Micsinai, Oláh - Ihrig-Farkas (Skribek, 81.), Takács (Szabó, 65.), Lőrinczy (Kulcsár, 81.) - Kovács D. (Zsóri, 65.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Kisvárda
Ők voltak az edzőjelöltek
Révész Attila sportigazgató elárulta, hogy Bernd Storck és Erős Gábor mellett - akikről a Csakfoci is beszámolt - a legutóbb a Vidinél dolgozó Pető Tamás is jelölt volt. (Sportrádió)
Ferencváros
Érkező a Celticből?
Skóciai hírek szerint egyre több klub szeretné megszerezni a Celtic védőjét, Stephen Welsh-t, az érdeklődők között pedig megtalálható a Ferencváros is. A Csakfoci úgy értesült, valóban felmerült Welsh neve a Fradinál.
Kazincbarcika
Az átigazolási tervekről
Koszta Péter sportigazgató elmondta, elképzelhető, hogy ismét hoznak fiatalokat Diósgyőrből, abban pedig biztos, hogy lesznek légiósaik. Fia, Koszta Márk esetleges érkezésére is reagált.
Tovább az összes átigazoláshoz