Nagy Dominik: "Odaszóltam, hogy legalább annyit mondhatna, hogy nem volt szándékos, de..."

A Fradi szélsője csereként beállva vérző lábbal játszotta végig a Mezőkövesd elleni bajnokit. Nagy Dominik szerint Iszlai Bence a becsúszása után nem mondott neki semmit.
Csakfoci Admin 2018. április 10., kedd 16:23
A Fradi szélsője csereként beállva vérző lábbal játszotta végig a Mezőkövesd elleni bajnokit. Nagy Dominik szerint Iszlai Bence a becsúszása után nem mondott neki semmit.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. április 10., kedd 16:23

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Ferencváros – Mezőkövesd bajnoki (3-0) 63. percében a Mezőkövesd játékosa, Iszlai Bence nyújtott lábbal rácsúszott Nagy Dominik lábára. A belépő után Nagy sokáig vérző lábbal játszott, és többször is ápolásra szorult. Iszlai csak sárga lapot kapott a játékvezetőtől, Solymosi Pétertől. A történtek után Nagy először nyilatkozott az állapotát illetően.

– A varrat még mindig benne van a lábamban, a bokám még eléggé be van dagadva, folyamatos kezelésekre járok. Örülnék, ha minél hamarabb helyrehoznák, de még erre várni kell – kezdte Nagy Dominik a fradi.hu-nak, majd hozzátette: Iszlaival nem beszélt azóta.

Meccs közben odaszóltam, hogy legalább annyit mondhatna, hogy nem volt szándékos, de nem reagált. Nem állítom, hogy direkt csinálta, sajnos elkésett, vagy én voltam gyorsabb. A lényeg, hogy szerencsém volt, és nem lett nagyobb baj.

Dominik elárulta azt is, hogy korábban már volt hasonló sérülése, hiszen egyszer a szemöldöke felszakadt egy könyökösnél.

Lekopogom: eddig elkerültek a komoly sérülések. Egy hétnél többet eddig sosem kellett kihagynom, talán ez az első alkalom, hogy ennyi időre kiesek.

Átigazolások
NB I
Szerb kapus a célkeresztben
A szerb Radnbicki Nis 23 éves, lejáró szerződésű kapusa, Strahinja Manojlovic magyar, lengyel, ukrán és török klubok érdeklődését is felkeltette. (cagdaskocaeli.com.tr)
Légiósok
Lisztest eladják?
A német Eintracht Frankfurt a kölcsönben az FTC-nél szereplő Lisztes Krisztián eladásából is bevételt remélhet a nyáron. (Frankfurter Allgemeine)
Videoton
Murka is marad
A Vidi alapembere, Murka Benedek is meghosszabbította szerződését a klubbal.
Tovább az összes átigazoláshoz