Holland élcsapatnál lett edző a Fradi és a Diósgyőr korábbi fenegyereke

"Előléptették" a holland klubnál a még mindig csak 34 éves ex-játékost, aki játéka mellett olykor balhés ügyeivel is nyomott hagyott maga után Magyarországon.
Dudás Gábor 2018. július 17., kedd 18:20
"Előléptették" a holland klubnál a még mindig csak 34 éves ex-játékost, aki játéka mellett olykor balhés ügyeivel is nyomott hagyott maga után Magyarországon.
Szerző: Dudás Gábor 2018. július 17., kedd 18:20

A holland élvonalban legutóbb a harmadik helyen végzett kétszeres bajnok AZ Alkmaar hivatalos honlapján jelentette be, hogy edzői állást kapott a klubnál Julian Jenner. A 34 éves ex-futballista játékoskarrierje során három évig az AZ alkalmazásában is állt, majd 2016-os visszavonulása után nem sokkal az alkmaari gárda U16-os csapatánál másodedzőként, egyfajta gyakornoki pozícióban pallérozta tréneri tudását.

A saját futballiskolát is működtető Jenner a technikai képzésért felel majd az Eredivisie-klubnál, miközben az utánpótlás-képzésben is tovább dolgozik. Új szerződését kedden, Paul Brandenburg akadémiai igazgató társaságában írta alá.

Jenner 2012 és 2014 között a Ferencváros, 2014 októberétől 2015 júniusáig pedig a DVTK légiósa volt. A zöldeknél számított inkább meghatározó játékosnak, 2013-ban Ligakupát nyert az FTC-vel. Egyik magyar klubjával sem a legbékésebb módon szakított az egykori U21-es Európa-bajnok játékos.

Olvastad már?
A hivatkozás nem elérhető
404 Not Found
Elolvasom

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Makreckis és Sevikyan is kellendő
Török sajtóhírek szerint a Fenerbahce érdeklődik Cebrail Makreckis iránt, míg Edgar Sevikyant Oroszországba vinnék a Fraditól.
Nyíregyháza
Beke közel a távozáshoz
A Csakfoci értesülései szerint Beke Péter közel áll a megegyezéshez a másodosztályú Kecskeméttel.
Újpest
Rekordközeli ajánlat a hátvédért
Az Újpest hivatalos közleményben jelezte, hogy rekordközeli ajánlatot kapott André Duarte játékjogáért, ám azt alapos megfontolás után elutasították.
Tovább az összes átigazoláshoz