Hihetetlen húzás hozta a Diósgyőr bravúrját a Fradi ellen: "5 percet játszottam, gólt lőttem, lecseréltek, meglepődtem" - videó

Asmir Suljic egy egészen ritka jelenetsort követően lett a DVTK hőse a Ferencváros elleni bravúros idegenbeli siker során.
Dudás Gábor 2021. január 21., csütörtök 8:34
Asmir Suljic egy egészen ritka jelenetsort követően lett a DVTK hőse a Ferencváros elleni bravúros idegenbeli siker során.
Szerző: Dudás Gábor 2021. január 21., csütörtök 8:34

Asmir Suljic góllal tért vissza Magyarországra. A Diósgyőr egyik téli igazolása a 79. percben állt be, majd a második labdaérintéséből jegyzett győztes találatot a Groupama Arénában (ahol 1-0-ra győzött a DVTK), hogy aztán öt perc múlva le is cserélje edzője taktikai okokból.

A bosnyák-magyar szélső 2017 decembere után játszott ismét a hazai élvonalban, és igencsak emlékezetessé tette - edzőjével együtt- a visszatérését.

- Óriási érzés ez. Nagyon jól kezdtük el a közös munkát és boldog vagyok, hogy így tudtam visszatérni és bemutatkozni a Diósgyőrben.

Öt percet játszottam, a vezetőedző lecserélt, nem vagyok emiatt mérges, hiszen gólt szereztem és nyertünk. Meglepő volt a számomra, hogy a gólszerzést követően le kellett jönnöm, de ez van, nyertünk.

Magyarország gyakorlatilag a második otthonom, öürülök, hogy az Újpest és a Fehérvár után a DVTK is megadta az esélyt, hogy itt játszhassak. Eddig inkább a címekért küzdő csapatokban játszhattam, most a Diósgyőrrel a kiesést kell elkerülnünk, ezért harcolunk majd. Ha nem hinnék benne, hogy sikerülhet, nem is jöttem volna ide - mondta a lefújást követően az M4 Sportnak.

Olvastad már?
NB I: A Diósgyőr edzője elmondta, miért cserélte le 5 perc után a nyerőemberét; Rebrov a kreatív játékot hiányolta
Nem kis meglepetésre a Ferencváros az NB I 2. fordulójából bepótolt mérkőzésen 1-0-ra kikapott az utolsó helyezett Diósgyőrtől. A két edző értékelt.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Lőw Zsolt
Új vezetőedzőt keres a Bundesliga utolsó helyén szerénykedő Mainz - egy listán pedig Jürgen Klopp társaságában felbukkan Lőw Zsolt neve is.
Ferencváros
Kenan Kodro
Kenan Kodro jövője továbbra is nyitott, de egyre valószínűbb, hogy a bosnyák csatár a szezon után is a Real Zaragozánál maradhat.
Légiósok
Szivicset menesztették
Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a szerb élvonalban szereplő Radnicki Nis, hogy menesztette a csapathoz nyáron kinevezett Szivics Tomiszlávot, a klubelnök pedig kemény kritikát fogalmazott meg.
Tovább az összes átigazoláshoz