A halálhírt a korábbi FTC-kapus nevelőegyesülete, a Csepel FC erősítette meg vasárnap reggel. Vámos János 47 éves korában hunyt el.
Tragikus hirtelenséggel 47 éves korában elhunyt a Ferencváros korábbi kapusa, Vámos János – számolt be a szomorú hírről a fradi.hu.
A 2000/01-es szezonban a Fradival bajnoki címet nyerő kapus halálhírét a nevelőegyesülete, a Csepel FC erősítette meg a mai reggel folyamán.
Vámos János a Csepel FC-nél kezdte a pályafutását, majd Békéscsabán folytatta. A Fradiba 1997-be igazolt először, majd 1998-ban ismételten zöld-fehérben folytatta, ahol 40 mérkőzésen védte a kaput, a 2000-2001-es szezonban pedig bajnoki címet ünnepelhetett a Ferencvárossal.
Átigazolások
DVSC
Ők állhatnak tovább
Amos Youga, Djordje Gordic és Maximilian Hofmann, valamint Víctor Camarasa, Alex Bermejo, Fran Manzanara, Julien Dacosta és Stephen Odey is távozhat. (HAON)
Légiósok
Tóth Balázs helyzete
A PL-ből a Brentford és a Bournemouth érdeklődik Tóth Balázs iránt, akit más országból is figyelnek. Emellett a Blackburnnel is tárgyalnak az esetleges hosszabbításról. (Index)
Videoton
Három búcsúzó
Nagy Gergelytől, Zimonyi Dávidtól és Kovács Bencétől is elköszönt a Vidi.