Fradi: "Nem vagyunk még egy szinten a CSZKA-val, de tanulunk, mint a kiselefánt"

A 0-0-ra végződött Ferencváros-CSZKA Moszkva EL-csoportmeccs után Botka Endre a csakfoci.hu-nak elmondta, a találkozó is sok tanulságot hordozott magában, amit a későbbiekre vonatkozóan megtanulva kamatoztatni tudnak. Hozzátette, nemcsak számára, hanem a csapatnak is hízelgő, hogy akár továbbjuthatnak a H-jelű kvartettből, amihez a csillagok segítsége is jól jöhet.
Csakfoci Admin 2019. november 8., péntek 8:45
A 0-0-ra végződött Ferencváros-CSZKA Moszkva EL-csoportmeccs után Botka Endre a csakfoci.hu-nak elmondta, a találkozó is sok tanulságot hordozott magában, amit a későbbiekre vonatkozóan megtanulva kamatoztatni tudnak. Hozzátette, nemcsak számára, hanem a csapatnak is hízelgő, hogy akár továbbjuthatnak a H-jelű kvartettből, amihez a csillagok segítsége is jól jöhet.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. november 8., péntek 8:45

Nagyon sokat tanultunk a két héttel ezelőtti találkozóból, amit most tudtunk hasznosítani. Akkor kilencven percen keresztül védekeztünk, és nagyon sok helyzete volt az ellenfélnek, nekünk pedig egy volt, amiből gólt is szereztünk. A mai meccsen (a csütörtökin - a szerk.) viszont annál inkább voltak lehetőségeink, meg is nyerhettük volna a találkozót, de azt kell mondanom, hogy az oroszok előtt is adódtak helyzetek. Sokat tanultunk, hiszen mind védekezésben, mind helyezkedésben követtünk el hibákat, azonban ezeket mostanra kijavítottuk. Mindenki tette a dolgát szorgos hangyaként, így a 0-0 teljesen reális eredmény – kezdte a Ferencváros hátvédje, Botka Endre a csakfoci.hu-nak, majd a mérkőzés előtti elvárásokról és a csapata szerepéről is beszélt.

A kezdés előtt a döntetlen volt kimondva, hogy minimum érjük el, de ha netán sikerül nyerni, az csak hab lett volna a tortán. Nem tudom azt mondani, hogy csalódott vagyok, az egy pont is nagyon fontos számunkra.

Nem akarok nagyképű lenni, de a három pont is benne volt, hogy megszerezzük. A mai meccsen teljes mértékben felnőttük a CSZKA játékához.

Hellyel-közzel mi birtokoltuk többet a labdát, nagyon szépen játszottunk előrefelé, és ahogy említettem, megvoltak a helyzeteink. Összességében egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, ami előtt büszkén fejet hajthatunk.

Nem vagyunk még egy szinten a CSZKA-val, de folyamatosan tanulunk, mint a kiselefánt.

A 25 éves védő az összecsapás tanulságairól, a továbbjutási esélyekről, és a saját helyzetéről is szót ejtett.

Az ilyen kaliberű meccsekből sok mindent lehet kamatoztatni, még annak ellenére is, nem mindig adatik meg a lehetőség, hogy ilyen csapatok ellen megmérkőzzünk. Nehéz minden egyes mérkőzésre ugyanúgy felpörögni, legyen szó a bajnokságról vagy a kupáról, és ez meg is látszódik, de a csapat mindent megtesz annak érdekében, hogy becsülettel és kellő alázattal helytálljon.

Hízelgő, hogy továbbjuthatunk, ami egyben kellemes csalódás számunkra. Reméljük, a csillagok állása is úgy akarja.

A bajnokságban pedig pontazonossággal az első helyen állunk. Amit szerettünk volna, azt elértük teljes mértékben.

Nem éreztem magam rosszul, mondhatni otthonosan mozogtam a pályán. Fizikálisan és mentálisan teljesen rendben vagyok. Személy szerint nagyon bírom ezt a heti kétmeccses terhelést. A titok nyitja pedig éppen abban rejlik, hogy sok játékosunk van, akik azonos képességűek és ezáltal az edzőnk tud rotálni, így ha tűzközelben vagyunk, frissen tudunk beszállni.

LENKÓ PATRIK

Olvastad már?
Rebrov: "BL-szintű csapat ellen játszottunk, nem az NB I-ben" – a szurkolók is elégedettek lehetnek
A Ferencváros vezetőedzője szerint nagyon magas szintű az Európa Liga, a továbbjutással kapcsolatban viszont nem bocsátkozott esélylatolgatásba.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
Tovább az összes átigazoláshoz