Doll a fejlődő csapatszellemet dicsérte, gólvágójáról is beszélt, a Honvéd edzője a "hibák meccséről" nyilatkozott

Erik van der Meer dühítőnek nevezte, hogy mindkét félidő elején ugyanaz a játékosa hibázott, Varga Rolandra pedig külön felhívta játékosai figyelmét - a Fradi edzője gólvágója válogatottbeli visszatérésnek is örült.
Csakfoci Admin 2017. szeptember 17., vasárnap 13:02
Erik van der Meer dühítőnek nevezte, hogy mindkét félidő elején ugyanaz a játékosa hibázott, Varga Rolandra pedig külön felhívta játékosai figyelmét - a Fradi edzője gólvágója válogatottbeli visszatérésnek is örült.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. szeptember 17., vasárnap 13:02

Ferencváros - Honvéd 3-1 (összefoglaló itt, a meccs eseményei percről percre itt)

Thomas Doll (Ferencváros): "Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, hamar vezetést szereztünk. Az első félidőben az volt a csapat problémája, hogy nehezebben vettük fel a párharcokat, nem vívtuk meg ezeket jól, nehezen találtuk meg a ritmusunkat. Ezen változtatni kell, a szünetben megbeszéltük, hogy bátrabban kel játszani, meg kell tartani a labdát, mert az első játékrészben túl hamar ívelgettük előre a labdát. A második félidei játék sokkal jobban tetszett, keményebben játszottunk, tovább tartott a passzjáték. Láttuk azt is, ha türelmesek vagyunk, akkor adódnak helyzeteink. Mi is minden egyes mérkőzésből tanulunk. Amit hétről-hétre öröm látni, hogy egy jó csapatszellem alakul ki, egymásért harcolnak a játékosok, kezdik érezni, hogy képesek megnyerni a mérkőzéseket. Ma a második és a harmadik helyezett játszott egymás ellen, ez egy hatpontos meccs volt, örülök annak, hogy a csapat a tétnek megfelelően állt hozzá a találkozóhoz.

Ha megnézzük a válogatott szünet előtt jellemző mérkőzés előtti összeállást, és a mostanit, akkor látjuk a különbséget. A Videoton ellen több fiatal is játszott, voltak, akik nem voltak formában, hosszú sérülés után tértek vissza, és nem voltak játékban. Mivel nagyon régóta benne vagyok a labdarúgásban, és ismerem az ilyen szituációkat, nagyszerűnek tartottam a klub részéről, hogy nem ültek fel a hangulatnak, hiszen hirtelen mindenki „ráült” Doll úrra. Amit a múlt héten is mondtam: sok fontos játékosunk nem állt a rendelkezésünkre, nem volt teljes a keret. Ezek a labdarúgók visszatértek, az új játékosok is elkezdtek edzeni, a csapatszellem egyre jobb, és persze a fiatalokra is számítunk, de hagyunk még időt a számunkra a fejlődésre." (fradi.hu)

Ebben a szezonban Varga Roli nagyon gólveszélyes. Mindannyian tudtuk, hogy nagyon jó lövőtechnikája van, elég régóta itt játszik a csapatban, ismeri a Ferencvárost, ismeri a belső folyamatokat, most pedig szépen termeli a gólokat. Jó látni, hogy a válogatott számára is folyamatosan biztosítunk játékosokat. Ez nem mindig egyszerű a tréner számára, hiszen kiesnek az edzésből, pótolni kell őket, de ettől függetlenül örömteli, hogy Roli visszakerült a válogatottba is.

Erik van der Meer (Honvéd): "Részünkről ez a hibák meccse volt. Az első és a második félidő elején is ugyanaz a játékosom ugyanazt a hibát követte el, ami nagyon dühítő volt, hiszen külön készültünk erre a helyzetre. Az elemzésnél mindenkinek felhívtam erre a figyelmét, különösen a Vargát fogó játékosét. Sajnos ezek az egyéni hibák eldöntötték a mérkőzést. Az első játékrészt mi irányítottuk, nem játszottunk rosszul, sok helyzetünk volt, ezeket értékesíteni kellett volna. Nagy különbség volt, hogy a Ferencváros sok külföldivel állt fel, mi pedig tartottuk az MLSZ ajánlásokat, ebből le kell vonni a következtetést. A hibák megbosszulták magukat, ezért nekünk ma nem jutott pont, míg ellenfelünknek három lett a jutalma. Tanulni kell a hibáinkból. Az első félidőben megmutattuk, hogy tudunk futballozni, erre kell építkeznünk." (honvedfc.hu)

A SZOMBAT KORAESTI MECCSEK EDZŐI ÉRTÉKELÉSEI EGY HELYEN - KATTINTS!
Neked ajánljuk
Átigazolások
KTE
Irány Olaszország?
Az olasz negyedosztályú San Donato Tavarnelle csapatával edz, és ha elégedettek vele, akkor a klubhoz is igazolhat a KTE-t elhagyó spanyol, Tófol Montiel. (TMW/La Nazione)
Légiósok
Komáromiról tárgyalnak
Egy meg nem nevezett lengyel klub tárgyal Komáromi György átigazolásáról. A Maribor játékosát vételi opcióval vennék kölcsön. (NSO)
Légiósok
Orbán és Gulácsi is veszélyben?
Ole Werner, az RB Leipzig új vezetőedzője szavai alapján Willi Orbán jövőjét továbbra sem látni tisztán Lipcsében.
Tovább az összes átigazoláshoz