Pintér: "Azt csináltuk kicsiben, mint amit a Barcelona"; Bódog: "Lassan hülyének érzem magam"

A vezetőedzők nem mentek el szó nélkül a bírói ítéletek mellett. Így látták az NB I-es trénerek a szombati mérkőzéseket.
Budai László 2017. szeptember 16., szombat 21:21
A vezetőedzők nem mentek el szó nélkül a bírói ítéletek mellett. Így látták az NB I-es trénerek a szombati mérkőzéseket.
Szerző: Budai László 2017. szeptember 16., szombat 21:21

Vasas-Videoton 3-1

Michael Oenning: - Örülök, hogy nem az ellenfélnek, hanem a saját játékosaimnak kell gratulálni. Kezd visszatérni az a frissesség, amit az előző szezonban láthattunk. Sikerült gólokat szerezni, ráadásul mindhármat a belső védőink hozták össze. A pontrúgásaink nagyon veszélyesek voltak. Intenzív mérkőzés volt, mutatja a sok sárga és a két piros lap is. Taktikailag jól megoldottuk a feladatot, az ellenfél nem tudta azt játszani, amit szeretett volna, megakadályoztuk a mélységi indításaikat. Sajnálom, hogy a győzelmet nem tudtuk korábban bebiztosítani. Külön öröm, hogy egy veretlen csapatot sikerült legyűrnünk. Volt dirr-durr a meccsen, ennek ellenére fair volt a találkozó. Simunek bokasérülést szenvedett, de nem tört el semmije, gyorsan vissza tud térni. Hangya combsérülést szenvedett, reméljük ez sem súlyos.  Biztos vannak kék foltok, véraláfutások mindkét csapat játékosainál, ez egy ilyen meccs volt.

Marko Nikolic: - Gratulálni kell a Vasasnak, jobban akarták a sikert. Jól kezdtük a mérkőzést: helyzetek, vezetés, a 25. perc után megálltunk egy kicsit, azt hittük, könnyű lesz. Tudtuk, hogy vannak magas embereik, készültünk rá, ennek ellenére 3 pontrúgás után kaptunk gólt. Volt két nehéz szituáció, amit nem a mi javunkra ítéltek, volt egy lesgól és egy 11-es szituáció, de nem akarunk ezzel foglalkozni. Megérdemelten nyert a Vasas.

Nem volt megfelelő a hozzáállás. Meg kell találnunk a harcos szellemet. Sosem jó veszíteni, talán ez most időben jött. Sok dolgot tudnék mondani (a kiállításokról), amit nem szabad. Mindenki tudja, ki hozza a döntéseket a pályán.

Szomorú, hogy ezzel két fontos játékosunk kiesett a Honvéd ellen. De ez is a labdarúgás.

Puskás Akadémia-Mezőkövesd 1-0

Radványi Miklós: - Úgy gondolom, az első félidőben megcsináltuk azt, amit szerettünk volna, nem tudtak a hazaiak helyzetet kialakítani. A védekezésünk jól működött, de sajnos az utolsó passzok hiányoztak. Második félidőben nyomás alá kerültünk, pontatlanok lettünk. A gól előtt a játékvezető tévesen ellenünk ítélt, elküldte a játékosunkat a szabadrúgásnál, ebből kaptuk a gólt, de persze mi is hibáztunk. Úgy gondolom a hazai pálya lejtett, ahogyan ezt szokták mondani, a Puskás helyzet nélkül tudott nyerni. Az első meccseken berúgtuk a helyzeteket, most hiába dolgozzuk ki azokat, nem megy be semmi, remélem, hamarosan fordul a kocka.

Pintér Attila: - Tudtuk, hogy szűken védekező csapat érkezik, amely kontrára játszik, mégpedig elég jól.

A Barcelona is türelmesen játszik, keresi a réseket, most kicsiben mi is ezt tettük. Tudtuk, hogy az első gólig nehéz lesz, a gólunk után volt 4-5 lehetőségünk, amit sajnos nem használtunk ki, remélem, a jövő héten ez összejön majd.

Gratulálok a csapatnak, mert nehéz ilyen ellenféllel szemben játszani. Sok sikert kívánok a Mezőkövesdnek! (mezokovesdzsory.hu)

Diósgyőr-Paks 2-4

Bódog Tamás: - Próbálok okosakat mondani, de most nem fog menni. Nyerhető mérkőzést játszottunk ezer helyzettel, amit nem sikerült berúgni, mert nem voltunk elég élesek a kapu előtt. Azonban most legalább nem csak a lehetőségekig, hanem a helyzetekig, lövésekig eljutottunk, ha így folytatjuk, akkor a következő mérkőzésen remélhetőleg gól is fog születni. Abszolút uraltuk a mérkőzést, az első félidőben volt egy fázis, ami miatt kicsit megdorgáltam a játékosokat a szünetben, de utána a második félidő rendben volt, mentek, küzdöttek, hajtottak. Most arra kell figyelni, hogy ne csússzunk hátra, és abból a szempontból volt meghatározó a mai találkozó, hogy tudatosította, nekünk hátrafelé kell nézegetnünk, nem előre. 

Lassan hülyének érzem magam, hogy mindig a játékvezetővel foglalkozom. Szépen fel van vonalazva a pálya, pontosan látszik, hol állt Makrai a beadás pillanatában, de most már kár foglalkozni vele, nem történt semmi extra, csak a szokásos. 2-2-nél fontos lett volna ez a gól. Nehéz elmenni amellett is szó nélkül, hogy a lefújás után a játékvezető nem adott kezet, ez arrogancia vég nélkül.

Most következik két nyerhető mérkőzés, azokon kell pontokat szereznünk. Mindenki ellen reális esélyünk van, a helyzeteink meglesznek, hinni kell a győzelemben. A mai második félidőre lehet építeni.

Csertői Aurél: - Nem jól kezdtük a mérkőzést, a védekezésünk katasztrofális volt. Az ellenfél nagyon agresszívan támadott le, jól csinálták, mi pedig pontatlanul és lassan játszottunk előre. Parádé, hogy négy gólt lőttünk, de az ellenfélnek voltak olyan helyzetei, amivel a mai mérkőzést simán megnyerhette volna, jobban is játszottak a meccs nagyobb részében. Ilyen a foci, mi berúgtuk a helyzeteket, ők nem rúgták be. Egy hosszú sorozatban ez kiegyenlíti egymást, mi is szenvedtünk úgy vereséget, hogy jobbak voltunk, most is ez történt. Némi szerencsével nyertünk ma.

Balmazújváros-DVSC 0-1

Horváth Ferenc (Balmazújváros): - Nem volt jó meccs, rengeteg átadási hiba volt. Nem hiszem, hogy bárki is jól szórakozott a mérkőzésen, leszámítva a debrecenieket. Harmadik meccs, amit 1-0-ra veszítünk el úgy, hogy az ellenfélnek kapuralövése sem volt. Igaz, a mi támadójátékunk sem volt túl acélos. A második félidőben mi irányítottuk a játékot, de nem volt igazán gólhelyzetünk.

Herczeg András (DVSC): - Nehéz mérkőzést vártunk, látszott, hogy a hazai csapat jó teljesítményt nyújtott a korábbi meccseken, tartottunk a találkozótól. Támadni szerettünk volna, ez az első 10 percben sikerült, utána nem volt folyamatos a játékunk, feljött a hazai csapat, lehetőségeik is voltak. Második félidőbe átadtuk a területet, a hazaiaknak nem volt igazi helyzete. A mai napon pontatlanok voltunk, nem volt meg a folyamatos játékunk. Küzdelmes mérkőzés volt, nagyot küzdöttek a játékosok, örülök a győzelemnek. (boon.hu)

Haladás-Újpest 1-0

Pacsi Bálint: - Idegesen kezdtük a mérkőzést, ez a feszültség különösen az első tíz percben érződött a csapaton. Úgy gondolom az első félidő döntetlen színezetű volt. A szünetben stábommal aztán sikerült lenyugtatni a fiúkat. A második félidőben egy gyönyörű támadás után gólt szereztünk, majd a nagy újpesti nyomás ellenére is megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. A cserék jól szálltak be, lendületet és rutint adtak a csapat számára.

Nebojsa Vignjevic: - Az első 45 perc kevés lehetőséget hozott, mindkét oldalon egyenlő számban alakultak ki helyzetek. Szünet után próbáltunk ritmust váltani, fontos volt, hogy ki szerzi az első gólt. Több lehetőségünk is adódott, de nem találtuk a kapuig vezető utat.

A saját csapatomnak nem, a Haladásnak viszont gratulálok.

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz