MTI/Illyés Tibor

Csercseszov: "Ezen a szinten kevés, ha az ember csak focizik" - a Fradi-edző elárulta, mi a titka az eddigi 9 pontnak

Az orosz vezetőedző szerint a küzdőszellem és a szurkolótábor is fontos részét képezi annak, hogy a Fradi már három győzelmet aratott az EL-csoportkörben.
Nyikes Zoltán 2022. október 13., csütörtök 23:44
MTI/Illyés Tibor
Az orosz vezetőedző szerint a küzdőszellem és a szurkolótábor is fontos részét képezi annak, hogy a Fradi már három győzelmet aratott az EL-csoportkörben.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. október 13., csütörtök 23:44
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Mint ismert, a Ferencváros 2-1-re legyőzte a Groupama Arénában a Crvena zvezdát, ezzel pedig már kilenc ponttal áll a H csoport élén az Európa Ligában. A lefújást követően Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző így értékelte a látottakat az M4 Sporton.

– Nagyjából azt történt, amit szerettünk volna, elégedettek lehetünk azzal, hogy mindent, amit megbeszéltünk a mérkőzés előtt, azt sikerült a pályán megvalósítanunk. Egy igazi csapatként álltunk ma a pályára és teljesítettünk, örülök, hogy egy jó ellenfél ellen sikerült a belgrádi vereségért revansot venni – mondta az orosz szakember, akitől azt is megkérdezték, hogy mi kellett ahhoz, hogy a Fradi már mindhárom csoportellenfelét legyőzte az EL-ben. – Talán a titok az, hogy ha minden úgy történik, ahogy megbeszéljük és mindenki tartja magát a taktikához, akkor sikerül hasonló eredményeket elérnünk.

Ezen a szinten kevés, ha az ember csak focizik, kell egyfajta csapatszellem, küzdőszellem és nagyon kell az, hogy a csapat mögött egy ilyen szurkolótábor legyen.

Sajnos egy szerencsétlen gólt sikerült kapnunk egy gyors kontratámadás után, és nagyon jól tudtuk, hogy az ellenfél képes ilyen gyors kontrákra, hiszen bemutatták ezt Belgrádban is. Annak nagyon örülök, hogy sikerült egy csapatként megfelelően reagálnunk egy ilyen szerencsétlen gólra. Már Belgrádban is láthattuk, hogy a szurkolóink száz százalékig mögöttünk voltak és ez a mai napon sem volt másképp. Örülök, hogy sikerült őket egy győzelemmel kiszolgálni és javítani a belgrádi élményeiken.

Olvastad már?
A hivatkozás nem elérhető
404 Not Found
Elolvasom
Átigazolások
Videoton
Kölcsönjátékos
A Videoton bejelentette, hogy a 2026/2027-es szezonban a Kispest-Honvéd FC kölcsönjátékosaként szerepel majd csapatban a 17 éves csatár, Kovács Erik.
Légiósok
Ismét Liverpoolban
Előrehaladott tárgyalások folynak Farkas Patrik visszatéréséről a Liverpoolba. A 19 éves középpályás korábban egy idényen át volt a Liverpool akadémiáján.
Légiósok
Yaakobishvili-transzfer
Sajtóhírek szerint Yaakobishvili Áron képviselője találkozott a Barcelona elnökével, Joan Laportával az átigazolás kapcsán. A 20 éves hálóőr végleg eligazolhat és az Almeria hálóőre lehet.
Tovább az összes átigazoláshoz