Brémából igazolhat balhátvédet a Fradi - súlyos sérülése is volt

A 24 éves játékos létszámfelettivé vált a Werdernél, már tárgyalnak az FTC-vel.
Dudás Gábor 2017. január 8., vasárnap 17:18
A 24 éves játékos létszámfelettivé vált a Werdernél, már tárgyalnak az FTC-vel.
Szerző: Dudás Gábor 2017. január 8., vasárnap 17:18

A német Janek Sternberg lehet a Ferencváros egyik téli érkezője egybehangzó német sajtóértesülések szerint. A Werder Bremen 24 éves baloldali védőjének NB I-be igazolásáról a játékos ügynöke, Carsten Kühn is beszélt a Bildnek.

- Jól alakulnak az egyeztetések Thomas Dollal, nagyon is lehetséges, hogy létrejön az üzlet, másfél éves szerződést köthetünk – mondta a futballista képviselője.

A korábbi német U18-as válogatott játékos Hamburgban nevelkedett, itt lett belőle Bundesliga-játékos is, igaz, csak a kispadig jutott az akkor a kikötővárosi csapatot irányító, ma a Vasast trenírozó Michael Oenningnél.

Innen igazolt a rivális Werderhez, ahol be is mutatkozott már az élvonalban, a 2014/2015-ös szezonban 14 találkozón lépett pályára, az előző szezonban 9 alkalommal, ebben az idényben pedig összesen 2-szer, 70 percet kapott az elitligában. Gólja még nincs a Bundesligában.

 

Klubja egyébként már decemberben jelezte, hogy megfelelő ajánlat esetén nem ragaszkodik Sternberg maradásához, akinek egyébként a nyáron amúgy is lejár a szerződése Brémában. A balbekk a Bayern elleni 0-6, majd októberben a Darmstadt elleni 2-2 alkalmával lépett pályára a szezonban, de edzője ezután nem számolt már vele a meccskeretben sem.

A játékos egyébként egy éve, a beleki edzőtáborban súlyos sérülést szenvedett, térdszalagja szakadt el az Inter Baku elleni edzőmeccsen, tavaly áprilisig nem is léphetett pályára.

 

A Fradinál második kerethez vezényelt német Florian Trinks pedig visszatérhet a hazájába: a focus.de híre szerint az FTC 23 éves középpályása a másodosztályú FC Erzgebirge Aue csapatánál vesz részt próbajátékon, és ha megfelel, egy év után távozhat Budapestről.

A hazai átigazolási híreket ITT találod - kattints!

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Olasz ajánlat érkezett?
Az NB1.hu értesülései szerint a legutóbbi Serie A-szezont a 10. helyen záró Como ajánlatot tett a DAC mindössze 16 éves játékosáért, Bősze Leventéért.
Karcag
Hidi érkezik
A korábbi NB I-es bajnok Hidi Patrik a Karcagi SC színeiben folytatja pályafutását. (szoljon.hu)
Budafok
Védőt az ETO-tól
A következő szezonban a Budafoki MTE csapatában játszik majd a 18 éves Selyem Bálint, aki az ETO-tól érkezik az NB II-es együtteshez.
Tovább az összes átigazoláshoz