Bőle: "Sokkal tudatosabb lett a játékunk" – szinte minden megváltozott Rebrov érkeztével

A Ferencváros szélsője elmondta, sokkal szabályozottabb körülmények között készülnek, mióta az ukrán tréner átvette az irányítást. A 29 éves játékos arra a kérdésre is válaszolt, mire lehet képes a Fradi a nemzetközi porondon.
Nyikes Zoltán 2019. március 27., szerda 15:07
A Ferencváros szélsője elmondta, sokkal szabályozottabb körülmények között készülnek, mióta az ukrán tréner átvette az irányítást. A 29 éves játékos arra a kérdésre is válaszolt, mire lehet képes a Fradi a nemzetközi porondon.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. március 27., szerda 15:07

A szerdán a 29. születésnapját ünneplő Bőle Lukács 2017 nyarán igazolt a Ferencvároshoz, miután lejárt a szerződése a román élvonalbeli FC Poli Iasinál. A szélső a sonline.hu-nak adott interjújában elmondta, az egyik legszembetűnőbb különbség a korábbi klubjai és az FTC között az infrastruktúra volt, valamint az, hogy mindig nagy figyelem övezi az együttest a média és az emberek részéről is, akik az utcán megállítják őt és gratulálnak a teljesítményükhöz vagy éppen számon kérik az elmaradt eredményeket.

Bőle hozzátette, fantasztikus érzés, hogy minden hazai mérkőzésen megtelik a fradisták szentélye, a Groupama Aréna.

Le a kalappal szurkolók előtt, jóban rosszban kitartanak mellettünk, óriási hangulatot teremtenek és ezúton is szeretném megköszönni nekik azt a biztatást, amit hétről hétre otthon és idegenben kapunk tőlük.

Valóban ők a mi 12. játékosunk, s nekik is köszönhető, hogy hosszú ideje bevehetetlen erőd bajnoki mérkőzésen a fellegvárunk.

A nemzetközi porondon nem jöttek az eredmények, ezért a Ferencvárosi Torna Club 2018 augusztusában közös megegyezéssel szerződést bontott német vezetőedzőjével, Thomas Doll-lal, helyére az ukrán legenda, Szergej Rebrov érkezett.

Szinte minden megváltozott az új edző érkeztével, teljesen más edzéseket vezényel, mint Thomas Doll és mentalitásban is nagy a különbség közöttük – emelte ki. – Sokkal szabályozottabb körülmények között készülünk, a mérkőzéseket is előre megtervezi, mindenki tudja posztra lebontva, mikor, hová kell helyezkednie, milyen mozgásokat kell végeznie.”

Úgy érzem, sokkal tudatosabb lett a játékunk és mentálisan is sokat fejlődtünk.

Mindenki kiveszi a részét mester által elmondott taktika szerint a védekezésből és a támadásból is, Szergej Rebrov abszolút csapatszinten gondolkodik, s megköveteli, hogy a komplett együttes együtt mozogjon a pályán.

A Ferencvárosnál minden posztra több jó játékos van, így mindenkinek kemény meg kell dolgozni a csapatba kerülésért.

A szélen konkrétan hatan vagyunk, de ez jó, mert a konkurenciaharc miatt mindenki kettőzött erővel dolgozik az edzéseken, ha pedig lehetőséget kap, akkor mindenáron bizonyítani akar – fogalmazott Bőle Lukács.

Arra a kérdésre, mit érhet el a Ferencváros a nemzetközi porondon, Bőle Lukács a következőt válaszolta:

ha megnézzük a keretet, a szakmai stábot és a körülményeket, s azt, mennyit dolgozunk, akkor minden adott ahhoz, hogy Európában is szép eredményeket érjünk el.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz