A Slovannál is meglepődtek a Fradit sújtó húzáson - röhejes a helyzet

Az albánok már Pozsonyba utaztak a visszavágóra.
Dudás Gábor 2016. július 7., csütörtök 7:04
Az albánok már Pozsonyba utaztak a visszavágóra.
Szerző: Dudás Gábor 2016. július 7., csütörtök 7:04
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

 

Mint ismeretes, az UEFA szerdán este arról tájékoztatott, hogy mégis játszania kell a Ferencvárosnak a BL-selejtező második körében. A kizárt KF Skёnderbeu helyét ugyanis átveszi az albán Partizani, a zöld-fehéreknek velük kell megmérkőzniük. Mindez egyébként azt jelenti, hogy a pozsonyi Slovan kerül játék nélkül a következő körbe az EL-ben (eredetileg ők voltak a Partizani ellenfelei a sorozatban).

A szlovák csapatnál is nagy meglepetést okozott az európai szövetség döntése, ugyanis a pozsonyiak már lejátszották az albánokkal az első meccsüket Tiranában (0-0 lett a vége), és a Partizani már elutazott Szlovákiába, hogy a visszavágón megmérkőzzön ellenfelével.

A teraz.sk cikke szerint a két csapat várhatóan így is összecsap majd, igaz, nem az Európa Liga keretei között.

"Egyeztetünk az albán klub képviselőivel, hogy hogyan léphetünk előre, elképzelhető, hogy csütörtökön egy felkészülési meccset játszik egymással a Slovan és a Partizani" - szólt a klub közleménye.

Átigazolások
Csíkszereda
Megvan az új edző
Újra az FK Csíkszeredánál dolgozik a Szabó István helyére érkező Suciu Valentin vezetőedző, aki 2018 nyara és 2022 márciusa között már irányította az együttest.
Fradi
Brazil kiszemelt?
Azerbajdzsánban arról írnak, hogy a Fradi télen (újra) megpróbálhatja szerződtetni a Neftci brazil szélsőjét, Breno Almeidát.
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz