A Ferencváros hivatalos oldalán jelentette be, hogy Lovrencsics Gergő meghosszabbította a szerződését. A 22-szeres magyar válogatott játékos szerződésének időtartamáról nem adott tájékoztatást a zöld-fehérek vezetősége.
Továbbra is a Ferencváros labdarúgócsapatát erősíti a 22-szeres magyar válogatott Lovrencsics Gergő, miután meghosszabbította szerződését klubunkkal - számolt be a fradi.hu.
A sokoldalú játékos 2016 nyarán csatlakozott az FTC-hez, érkezése óta pedig az egyik legtöbbet foglalkoztatott tagja volt keretünknek, két idény alatt 72 tétmeccsen lépett pályára. Gergő játszott a jobb és a bal oldalon, támadóbb és védekezőbb pozícióban is, a 2017/18-as bajnokságban pedig a legtöbb gólpasszt jegyzi csapatunkból.
Lovrencsics a magyar válogatottban 2013 júniusában mutatkozott be, ezidő alatt 22 tétmeccsen játszott, és tagja volt a 2016-os franciaországi Eb-n csoportelsőként a nyolcaddöntőig menetelő nemzeti csapatnak.
Átigazolások
Liverpool
Kerkez utódja?
Angliában arról írnak, hogy a Liverpool és az MU edzője sem elégedett balhátvédjével. Kerkez Milos (és Patrick Dorgu) helyére is Tyrick Mitchellt nézték ki.
ETO
Újabb Umathum
Az U17-es csapat alapembere, a rendszeresen a felnőttekkel edző, mindössze 14 éves Umathum Roland profi szerződést írt alá. Ezzel testvére, Ádám nyomdokaiba lépett.
Csákvár
Barkóczival szakítottak
Közös megegyezéssel szerződést bontottak a nyáron érkezett Barkóczi Benedekkel, aki egy MK-mérkőzésen és csereként egy bajnoki összecsapáson lépett pályára.